Mocsárba fulladt lovagé lehetett a most megtalált 14. századi kard

Mocsárba fulladt lovagé lehetett a most megtalált 14. századi kard

Egy 1300-as évekből való, gyönyörűen konzerválódott, csaknem érintetlen kardra bukkantak az ukrán határ közelében, a délkelet-lengyelországi Hrubieszów kisváros mellett egy tőzeglápban. A markolat borítása eltűnt, azonban a hatszáz éves penge sértetlen.

„A felfedezés helye egy vizenyős tőzegláp volt. Elképzelhető, hogy egy szerencsétlenül járt lovag tévedhetett el a vidéken, és fulladhatott bele a mocsárba, vagy csupán egyszerűen elhagyta a kardját” – mondta Bartłomiej Bartecki, a hrubieszówi Stanisław Staszic Múzeum igazgatója a lengyel sajtónak.

A 120 centiméteres kard csupán másfél kilogrammot nyomott fénykorában, hat évszázad elteltével is kitűnően látszik, hogy minőségi termékről van szó, az élezett, jól kiegyensúlyozott fegyver tökéletes harci eszköz volt egykoron, magyarázta Bartecki. Még a bizonyára a kard készítője által belevésett, egyedi lenyomat is megmaradt. A kovács ugyanis a szúróeszköz végébe egy kereszt alakú jelet rajzolt, amelyet a csontból vagy fából készített markolatborítás elfedett.

A ritka lelet majd a hrubieszówi múzeum kiállításán fog helyet kapni, azonban egyelőre Varsóba szállítják, ahol a szakértők alaposabban megvizsgálják, további, kevéssé látható nyomokat keresve rajta, amelyek talán az eredeti tulajdonoshoz is elvezethetnek.

„Úgy véljük, hogy a „márkajel” talán segíteni fog a lovag azonosításában, ugyanis ezeket a kis jeleket a kovácsok általában a megrendelő kérésére vésették bele termékeikbe. Reméljük, sikerül majd a fegyver eredetére bukkannunk” – mondta Bartecki.

A különleges lelet megtalálója civil volt, aki példás módon azonnal átadta a kardot a múzeum szakembereinek. A régészek még nem jártak a lápos területen, a napokban tervezik, hogy felkeresik az ukrán-lengyel határ menti lápokat, ugyanis úgy sejtik, további maradványokra, lovagi páncélra vagy egyéb fegyverekre bukkanhatnak, esetleg bármely olyan nyomra, amely megmagyarázhatná, miként került a lápba a kard.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »