Mocorognak az orosz fegyveres erők

Előre be nem jelentett harckészültség-ellenőrzés kezdődött az orosz fegyveres erőknél – jelentette be kedden Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Az ellenőrzést, amely kedd reggeltől június 22-éig tart, Vlagyimir Putyin elnök, a fegyveres erők főparancsnoka rendelte el. Az eljárás során a harc- és mozgósítási képességet vizsgálják több hadfelszerelés-raktárbázison, valamint egyes katonai irányító szerveknél.

Az alanyokat is felmérik

Sojgu szerint az első napokban „a harckészültség szintje által meghatározott időnormák teljesítését ellenőrzik, valamint értékelik a parancsnokságok feladatmegoldását, egyebek között a mozgósítás terén”. A csapatok felkészültsége mellett különös hangsúlyt kap a tartalékos alakulatok állapota, valamint az Oroszországi Föderáció alanyainak hatalmi szerveivel való együttműködés. „Külön figyelem irányul az operatív állomány munkaszervezésére a hadsereg bevetésének tervezésében különböző természetű válsághelyzetek esetén” – mondta a miniszter.

A természetet is védik

Szergej Sojgu rámutatott, hogy az ellenőrzés befejező szakaszában meg fogják vizsgálni, hogy a katonai körzetek képesek-e idejében mozgósítást végrehajtani és különleges egységeket vezényelni rendkívüli természeti és műszaki helyzetek helyszínére. Hangsúlyozta, hogy a műveletek során szigorúan be kell tartani az – egyebek között fegyverekre és lőszerekre vonatkozó – biztonsági előírásokat, ki kell zárni, hogy az állami tulajdonban és a természeti környezetben kár keletkezzen.

A miniszter utasítást adott, hogy a szúrópróbaszerű ellenőrzésről értesítsék a külföldi katonai attasékat.

Valószínűleg a mostani ellenőrzés válasz a NATO által a közelmúltban megtartott közép-európai gigagyakorlatra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »