Mobilba költözik a személyi igazolvány

Mobilba költözik a személyi igazolvány

Szeptembertől lesz használható a digitális személyi igazolvány. Az alkalmazás május 18-tól tölthető le.

Minden fontos adatunk beköltözik a mobilunkba a Digitális Állampolgárság Program keretében. Ez megkönnyíti az ügyintézést, sok helyen már személyesen sem kell megjelenni. Hamarosan letölthető lesz a mobilalkalmazás, amelynek birtokában egy kormányablakban történő ügyintézés után bárki felkerülhet egy várólistára, ami alapján aktiválhatja a digitális állampolgárságot – írja a divany.hu.

Hírdetés

Azoknak a dolgainknak a többségét, melyek intézéséhez eddig meg kellett jelenni valamilyen állami hivatalban, már virtuálisan is elintézhető, emellett t az állam felé szükséges fizetnivalónkat is lehet rendezni a központi mobilalkalmazáson keresztül.

A Digitális Állampolgárság Programban az életesemény alapú ügyeiket, valamint az e-Papír típusú dolgokat lehet elintézni. Az életesemény alapúhoz tartozik például a két leggyakoribb: a születéssel és az autóátírással kapcsolatos ügyek. Ezek már biztos, hogy idén elérhetővé válnak a fejlesztésben, a többit a későbbiek során kapcsolják hozzá. A program ugyanis még nem végleges, úgy tervezik, hogy 2026 végére szinte minden közigazgatást érintő ügyet elintézhetünk online.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »