MMA: Nurmagomedov kivégezte Mcgregort, de a meccs még csak ezután kezdődött (Videó)

MMA: Nurmagomedov kivégezte Mcgregort, de a meccs még csak ezután kezdődött (Videó)

Tömegverekedéssel ért véget a minden idők legnagyobb összecsapásának beharangozott MMA vb-címmeccs a Las Vegas-i T-Mobile Arénában az ír Conan Mcgregor, és az orosz színekben versenyző, dagesztáni Khabib Nurmagomedov között.

Az öt menetesre tervezett mérkőzésen kezdettől fogva a könnyűsúlyú világbajnok Khabib dominált, úgy tűnt, Mcgregor már a második menetet sem “éli túl.”

A 26 mérkőzéséből eddig mindet megnyerő dagesztáni jóval meggyőzőbb volt élő legendának tartott ellenfelénél. Kezdettől fogva irányította a mérkőzést, erősebb volt, és nem engedte kibontakozni az írt.

A negyedik menetben egy szorítást követően Conor végül fel is adta a mérkőzést (lásd videóinkat), de ezzel még semmi sem ért véget. A gong után óriási tömegverekedés tört ki először a lelátón, majd a ketrecben is. Ebben elsősorban Nurmagomedov csapata jeleskedett. Először maga a dagesztáni ugrott ki a folyamatosan őt provokáló nézők közé óriási ütések közepette, majd Nurmagomedov emberei közül a ketrecbe beugorva támadtak az elmúlt hónapokban több csúnya húzást is magának megengedő McGregorra.

Hírdetés

A rendezők a nézők rendbontásától tartva meg sem tartották a ceremóniát, Khabib így bár kérte, de nem kaphatta meg a ketrecben az UFC könnyűsúlyú vb-címért járó övét. Először az írt, majd az oroszt vezették ki az Arénából. Sajtóhírek szerint három oroszt a rendőrség le is tartóztatótt.

Íme, a fő események.

Ahogy a Nemzeti Sport is írja,

Körkép.sk

Nyitókép: sport.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »