MKP: Szlovák-román összefogás az uniós kisebbségi jogok ellen?

MKP: Szlovák-román összefogás az uniós kisebbségi jogok ellen?

POZSONY. A sajtóban megjelent román külügyi információk szerint a Smer – SNS – Most-Híd alkotta szlovák kormány csatlakozott Románia beadványához, amely a luxemburgi uniós bíróságon támadta meg a Minority SafePack elnevezésû európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. Az MKP a belügyminisztériumtól vár magyarázatot. A párt közölte azt is, felháborító lenne, ha a Most-Híd asszisztálna ehhez.

Mint arról portálunk is beszámolt, Románia eljárási okokból megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését – közölte csütörtökön a román külügyminisztérium.

Az elmúlt hetekben a felvidéki, az erdélyi magyarság körében és más uniós tagországokban is aláírásgyûjtési akció indult a kezdeményezés támogatására, amelynek célja, hogy egymillió aláírás összegyûjtését követõen az Európai Unió a tagállamok számára kötelezõ jellegû kisebbségvédelmi jogszabályokat alkosson. A Felvidéken az aláírásgyûjtést a Magyar Közösség Pártja szervezi és koordinálja.

Hírdetés

Az MKP pénteken levélben fordult a szlovák belügyminisztériumhoz, hogy elsõ kézbõl tájékozódjon a sajtóban megjelent információk valódiságáról. "A további lépésekrõl a szlovák belügy válaszának ismeretében döntünk" – közölte a párt.

"Az MKP általánosságban véve felháborítónak tartaná, ha egy magyar szavazatokkal kormányra kerülõ párt asszisztálna egy olyan lépéshez, amely szembemegy az Európai Unió területén élõ kisebbségek, köztük a Kárpát-medencei magyarság érdekeivel" – fogalmaz a magyar párt közleményében.  


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »