MJB: 2015-ben megoldásra váró, a rendszerváltozás óta megoldatlan dolgok

2015-BEN MEGOLDÁSRA VÁRÓ, A RENDSZERVÁLTOZÁS ÓTA MEGOLDATLAN   DOLGOK

1.

Gyurcsány Ferenc, Alföldi Róbert, Bajnai Gordon,  Mesterházyi Attila,  Hajós András, Szanyi Tibor,   Deutsch Tamás, Tabajdi Csaba, Tamás Gáspár Miklós,  Heller Ágnes,  Vadai Ágnes,  Bokros Lajos,  Göncz Kinga,  Havas Henrik, Kunfalvi Ágnes, Szigetvári Viktor és Botka László foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálata.

2.

Hajós András felelősségre vonása,  Petőfi Sándor Nemzeti dal c. versének kigúnyolása miatt. Nehogy úgy járjon, mint a párizsi gúnyolódók…

 3.

Horn Gyula emlékszobájának „kidekorálása”: pufajkájával, dobtáras géppisztolyával, és a nyugati határról  lebontott (majd a propaganda céljából, egy kis szakaszon újra felállított) drótkerítés általa elnyiszált darabjával.

Király Béla emlékszobájából hiányzik a kitűntetés gyűjtemény csokra (Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól  Szálasitól, Rákositól, Farkastól,  Göncztől, Medgyessytől, Gyurcsánytól kapott példányok), valamint Romsics Ignác akadémikus (történész)   valótlanságokat tartalmazó, de mégis a messzemenő  figyelmét   fémjelző  nekrológja.

4.

A tömeggyilkosságra  uszító, és történelmünk  legvéresebb  megtorlását irányító   Biszku Béla egykori  belügyminiszter ügyét vizsgáló  ügyészek kitartó munkájának elismerése.

 5.

A felelősségre vonás  többször is megígért elmaradása,  mintha  a parlamenti 2/3-os többséggel az ellenzék rendelkezne.

Hírdetés

 6.

A „vérszegény” TRAFIK  ügy  „lezongorázása”,   Pintér Sándor belügyminiszter  által megígért egyheti határidős közbiztonság  megjavítása és/vagy  a  honvédségi  bírósági ügyek beindítása.

7.

A Szabadság téren lévő szovjet emlékmű elpaterolása, valamint a  rozsdás, ormótlan  és semmitmondó ’56-os emlékműnek csúfolt vasoszlopok eltávolítása. Milyen  világi vagy túlvilági erők  kötik meg  a döntésre hívatottak  kezét???

 8.

A jogtalanul odaítélt rendfokozatok és más elismerések visszavétele.

9.

A szovjetek által is elismert ’56-os agressziójuk  során, a  hazánknak okozott anyagi károk  jóvátétele.

 10.

A  magyar állampolgárok jogos tulajdonát képező gyógyvizek  (gyógyfürdők),  kedvező tarifával  és korlátozott időtartamú  igénybe vétele, szakorvosi igazolással rendelkező betegek  számára.

11.

A  közterületet, a tömegközlekedési eszközöket, valamint a magán és középületeket rongálók büntetésének szigorítása, valamint  a  felderítésüket biztosító közterületi alkalmazottak  számának növelése.

Lejegyezte: Prof. Dr. Bokor Imre

NIF


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »