Mitől jobb az olasz cipő?

A Magyar Nemzet 1965. december 30-án megjelent számából válogattunk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Melyik jobb, melyik szebb?

Az olasz cipő vagy a miénk

A firenzei és vigevanói ci­pőipari kiállítást magyar szakemberek is megtekintették. Kint járt a Duna Cipőgyár igazgatója, Polgár Gyula is.
– Miért keresettebb az olasz cipő? — kérdeztük tőle.
– Valóban, változatlanul az olaszok irányítják az európai cipődivatot – mondotta. – Szebbnél szebb cipőket láttunk, az új irányzatnak megfelelően, gömbölyített, vagy teljesen gömbölyű orral, nagyon sok női körömcipőt, a felsőrésztől eltérő színű műanyagsarokkal.

Hírdetés

– Az olasz cipők, úgy gondolom, nem azért jobbak, mert az olaszoknak talán jobb ízlésük lenne, mint nekünk. Akármelyik firenzei vitrinbe kitehetnénk például azokat a cipőket, amelyeket őszi-téli kollekciónkban, a Tannimpex részére készítettünk. A férficipőknél közel állunk az olasz modelltervezéshez. És a mi cipőink kétharmad része férfi­cipő.
– A női cipőtervezés?
– Egy modellőrünk a Mi­nőségi Cipőgyárban tanul: Az olasz cipő nem is a gépek miatt jobb. Az olasz cipőgépipar most kezd fejlődni. A kiállításon mindössze egy olyan automatát láttunk, ame­lyet szívesen megvásárolnánk. Ami a cipőbőröket illeti, az olasz cipők túlnyomó része nemesebb anyagokból, anilin színezésű bőrökből, velúrok­ból készül. Nálunk jelen­leg összehasonlíthatatlanul kisebb a bőrválaszték és a bőrök minősége sem mindig megfelelő. A párizsi „bőrhéten” is jártak magyar szakemberek, s ez a látogatás a többi között azt eredményez­te, hogy bőripari vállalataink nemesebb anyagokat, változa­tosabb, a külföldi divatnak megfelelő, újszerű préselésű mintákat kísérleteztek ki. Anilin színezésű bőrökét is előállítottak: a festett bőrön nem alkot réteget, csak színez, így a bőr puhább, nem törik.
– Az olasz cipő elsősorban azért jobb, mert gondosabban készítik, műszakilag tökélete­sebben. Nem jártunk olasz ci­pőgyárakban, nem lestük el titkaikat, de erre nincs is szük­ség ahhoz, hogy megállapít­suk: nagyobb gonddal, na­gyobb igénnyel kell cipőinket gyártani. A Duna Cipőgyárban az idén körülbelül 45 ezer pár selejt cipőt „termeltek”. Első­sorban a művezetőket ösztö­nözzük majd a minőség javí­tására, hiszen rajtuk múlik a legtöbb. Segítségünkre van, hogy az idén bevezették a mo­dell- és a korszerűségi felárat. A kereskedelem megtéríti a többletköltségeinket.

Modellterembe kerültek már az 1966-os kollekció mintada­rabjai.
– A vásárlók kérik, hogy a jelenleginél szélesebb cipőket tervezzünk. Kísérletezünk a talpszél elvékonyításával, az olaszok szívesen alkalmazzák, mert így tetszetősebb. A bel­földi vásárlók között nagy ér­deklődést váltottak ki a fémsarkas női cipők. Jövőre nyersgumi oldalszalagos férficipőket, „cúgos” gumiszalagos mo­kaszinokat is gyártunk. Sok cipőt díszített talprámával ké­szítünk.

t. e. (1965. december 30., 3. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »