Mit számítanak a Fidesznek a délvidéki magyarok? Muszlim cigányokat költöztetnek be a magyarlakta területekre

„A Fidesz nemzetpolitikája legkevésbé sem következetes”, a magyar kormánynak csak az számít, hogy ki „fekszik le nekik”, mert valójában nem a nemzeti érdekek, hanem a pártpolitikai szempontok számítanak – mondta Szávay István jobbikos parlamenti képviselő az Országgyűlésben.

A legnagyobb ellenzéki párt nemzetpolitikai szakértője keményhangú felszólalást intézett szerdán a kormány felé amiatt, mert a vajdasági parlament keddi döntése szerint november 25-e ünnepnap lesz a tartományban. 1918-ban ezen a napon mondta ki az újvidéki szerb népgyűlés hazánk déli területeinek elszakítását. Sőt: december 1-jét, Erdély elszakítását is ünnepnappá tették a szerbiai románok kérésére.

Hírdetés

Szávay nemzetárulásnak nevezte, hogy mindezt a Fideszhez köthető Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is támogatta, a magyar kormány pedig egy szót sem tett ezellen, mi több, még az is elképzelhető, hogy diplomáciai érdekek miatt maguk Szijjártóék inthették csendre a szervezetet – mutatott rá.

Szávay élesen bírálta a VMSZ-t azért is, mert elnézi a „betelepítéseket”: mint mondta, valóságos betelepítések zajlanak a magyarlakta területekre, Koszovóból elmenekült, többségében muszlim cigányok beköltöztetésével. A magyar kormány ez ellen sem lépett fel.

„Amikor a délvidéken magyar falvak etnikai viszonyainak erőszakos megváltoztatásáról van szó, Önöknek ehhez nincsen szava, mert a VMSZ a szerb koalíciónak része” – szúrt oda Szávay.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »