Aki megfigyeli a migránsokat, annak gyorsan feltűnik, hogy legtöbbször olyan hátizsákkal jönnek, amelyben még egy hálózsák sem férne el. Hát még egy sátor, amelyben megpihenhetnének. Pedig egy emberpróbáló úton bizonyosan szükség lenne ezekre. Helyette egészen másokat találunk náluk.
Talán mindenki elgondolkodott már azon, mit gyűjtene össze, ha háború elől menekülne. Valaki a családi ezüstöt, más konzerveket, és megint csak más a családi relikviákat. És ha már mindent összeszedtünk, aligha kétséges, hogy hatalmas utazótáskára lenne szükség, melyet akár végig is cipelnénk egész Európán. Azonban a migránsoknál nem találunk nagy csomagokat, a legtöbbször csak egy hátizsákkal jönnek. Miközben a szerbiai Sid melletti illegális átkelőpontnál a rendőri furgonokra vártak, néhányan megmutatták, mit is tartalmaz a táskájuk.
Kenyér mindenütt
Hatalmas kukoricatábla húzódik a szerb–horvát határhoz vezető földút mentén, Sid mellett. A főút és a földút kereszteződésénél humanitárius aktivisták adnak csomagokat a migránsok kezébe. A német zászlós lezárt papírzacskóban szeletelt kenyér, konzerv, pástétom, keksz és egy palack víz van. Az előttünk gyalogló migránsok többsége felbontja a csomagot, s miután kiveszik belőle az ásványvizet, zacskóstól eldobják az ételeket: méterenként hever már a kenyér a gazban.
Természetesen olyanok is vannak, akik az út mellett megpihenve esznek pár falatot, de el sem telik egy óra, már több száz zacskó szeletelt kenyér fekszik a fűben. Arra számítanánk hát, hogy a migránsok táskája tele van ennivalóval.
Kábelek mindenhol
Az út szélén egy tíz fős csoportra leszünk figyelmesek, akik a fűben ücsörögnek. Egy piros pólós migránst szólítunk meg, akinek a karjára a „Mustafa” felirat van tetoválva. Tőle kérdezzük, mit hoztak magukkal az útra. Mustafa – mert bizonyosan nem a barátja nevét varratta a karjára – jól beszél angolul, és azonnal odaszól a társainak arabul. Hamarosan kinyitják a táskájukat, hogy mutassák, mit hoztak magukkal.
A felhozatal meglehetősen szegényes: néhány ruhadarabot látunk, pár doboz édességet, papírokat viszont sehol. Még bicskát sem, mely egy túlélőkészletben nélkülözhetetlen lenne. De ami a legfontosabb: mindenkinél vannak kábelek, pontosabban telefontöltők.
Mint Mustafa mondja, a tengerbe vesztek a papírjaik, ennek szemléltetésére még hátizsákjának kisebb zsebeit is megmutatja. Kisvártatva megállít egy másik csoportot, őket is oda hívja, majd azt mondja, nekik sincsenek papírjaik. Mindenkinek a tengerbe veszett a papírja? – kérdezzük hitetlenkedve, mire Mustafa komoly arccal rávágja: igen!
Maratonfutók
A migránsok válaszaival magunk sem tudunk mit kezdeni. Ezért az útkereszteződéshez megyünk, ahol az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselője áll egy kék mellényben. Tőle kérdezzük, miért ilyen szegényes a bevándorlók hátizsákja. Mikor a kitűzőjéről leolvassuk a nevét, arra kér minket, hogy név nélkül szerepeljen az írásunkban. Majd beszélni kezd.
„Ezek a migránsok olyanok, mint a maratonfutók, minden megállónál kapnak vizet. Sőt még élelmet és sátrakat is, amit hátrahagynak. Hiszen a következőnél úgyis kapnak újat” – magyarázza, és egy furgon felé mutat, melynek ajtaját most nyitják ki. Bizony, több raklapnyi ásványvíz van ott, de hamarosan jön a következő kocsi a csomagokkal.
Koránt sem rejt a táska
Aki arra számít, hogy a migránsok időnként imára borulnak, csalódniuk kell, mert vajmi keveset tudhatnak meg az iszlám vallási rituálékról. Egy ötvenfős csoportra ragadunk a kukoricásnál, és arról kérdezzük őket, tudják-e tartani a vallási szokásaikat. Egy fekete pólós fiú jelentkezik, hogy tud angolul: Hasannak hívják, és rövid „no”-val válaszol.
De nem hagyjuk annyiban, ezért megkérdezzük, mit hoztak magukkal az útra, van-e Koránjuk. Hasan csak nevet: „Not important” – hangzik a válasz, ami itt, a 35 fokos hőségben még hitelesen is hangzik.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
