Mit ragasztott a két nyugdíjas Orbán kapujára, amiért egy tucat rendőr szállt ki a villához?

Tragikomikus „összecsapás” bontakozott ki két hetvenöt év körüli idős nő és az Orbán Viktor Cinege utcai villája körül őrködő rendőrök között, számolt be a Sztárklikk.

Minden azzal kezdődött, hogy a két nyugdíjas hölgy „a radar alatt” sikeresen odasomfordált Orbán Viktor budapesti rezidenciájának bejáratához és többek között az alábbi üzenettel ragasztgatta tele a kaput:

„Itt lakik egy gyáva miniszterelnök, aki eladta a magyar népet a pénzhatalomnak.”

Először két civil ruhás nyomozó igazoltatta a szépkorú „merénylőket”, majd erősítésként megjelentek az egyenruhások is.

Az idős nők nem értették, mire föl a nagy felhajtás, és az elhúzódó intézkedésért cserébe folyamatos politikai agitációval szórakoztatták az eljáró rendőröket, melynek során az alábbi mondatok hangzottak el:

Hírdetés

„Ez már a bankárok diktatúrája. Nem tudom, mire gondoltak, hogy csöndben fogjuk tűrni, hogy ki fognak bennünket készíteni?”

„Én szégyellem magam, hogy ebben az országban élek.”

„Most töltöm a hetvenötöt, mit képzel, ki vagyok én, egy terrorista? Vagy micsoda? Hát ez egy gyalázat.”

A két nő spontánnak mondott akcióját azzal indokolta, hogy már elegük van a „Magyarország jobban teljesít” hazugságából és Orbán Viktor ígérgetéseiből.

Aki netán kedvet kapott a hasonló performanszokhoz, az jobb ha tudja: a miniszterelnök Cinege utcai házát a TEK védi, akik a március végéig érvényben lévő személy- és létesítménybiztonsági intézkedések értelmében korlátozhatják a forgalmat a környéken és megtilthatják, hogy valaki belépjen az érintett területre, vagy távozzon onnét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »