Mit hoz a világrendszerváltás?

Mit hoz a világrendszerváltás?

0123 bm 1_.jpg

„A mi időnk a születésnek és egy új korszakra való átmenetnek ideje.”
Hegel

Hírdetés

Rögtön a 2020-as évek legelején világossá vált, hogy a korábban katonai, gazdasági és kulturális értelemben is egyeduralkodó liberális nemzetközi rend (Liberal International Order) neoliberális elvegyüttesként és a Föld térrendjeként egyaránt hanyatló fázisába lépett. A fennállását garantáló egypólusú világhatalom szerkezetének meggyengüléséről és széteséséről azóta meg is bizonyosodhattunk, és ezzel együtt eltéveszthetetlen jeleit tapasztaljuk a világ történelmi fordulópontjának. A világtörténelem jelenlegi, időben elnyúló és területileg átfogó fordulatát leginkább a nemzetközi berendezkedés megváltozásában érhetjük tetten, ami nemcsak a hatalomelosztás szerkezetében, hanem annak elvei közepette is végbemegy. Röviden ezt nevezzük világrendszerváltásnak, amely egyszerre jelenti a világrendszer megváltozását és a világ rendszerváltását.

SZÁZADOK VILÁGRENDJE

Egy kiforrott világrend nem más, mint a Föld térrendjének egymással összhangban álló anyagi (gazdasági, geopolitikai) és szellemi (ideológiai, kulturális) megvalósulása. A nemzetközi berendezkedés szabályrendszere és a korszellem uralkodó eszméje egymást feltételezik; ezek mentén megy végbe a világtörténelem adott szakasza. Ilyen anyagi-szellemi keretek között zajlott le a modern kor végén a Föld egészének birtokbavétele és a nemzetközi hatalom elosztása. Ennek megfelelően a nagyhatalmi politika elmúlt kétszáz évét két részre oszthatjuk: a napóleoni háborúkat lezáró 1815-ös bécsi kongresszustól az I. világháború 1914-es kitöréséig tartott az első száz év, a Párizs környéki békediktátumok 1919–23 közötti aláírásától a hidegháború végét jelző 1989–91-es átmeneten keresztül egészen a közelmúltig pedig a második.


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »