Mit hazudjon holnap Márki-Zay Péter?

Mit hazudjon holnap Márki-Zay Péter?

A bekamerázással és a kirúgásával indította a kampányát, ezeket rendre el is ismételte a fake news propagandasajtó, nem igazán érintette meg őket úgy morálisan, mint szakmailag, hogy mind a két hazugságával szinte azonnal lelepleződött. Most, hogy már polgármester, igazán tölthetné az idejét mással is, például a kirúgásokkal vagy a városban hirtelen tömegesen megjelenő olyan futóbolondok tettvágyának értelmes lekötésével, mint Tétényi Éva és Horváth “Zölddosszié” András, de Márki-Zay csak szakít időt a hazudozásra továbbra is.

A hét elején milliárdos hiányokról beszélt, majd gyorsan eltávolította hivatalából az aljegyzőt, aki finoman jelezte, hogy az a megtakarítások oszlopa az excelben, a hétvégéjét pedig a megfigyeltetés tematikára fűzte fel. Elmondása szerint kémprogramot talált a számítógépén, amit úgy vett észre, hogy csökkent a műszer teljesítménye. Nos, az informatikai bennszülöttekből álló haladó tábor ezt szintén beszopta, ahogy kell, nem zavarta őket az, hogy egy kémprogram (ami a billentyűzet leütéseit figyeli) semmilyen szabad szemmel látható teljesítményromlást nem okoz, és a kiszúrásához több kell, mint Márki-Zay gyanúja, mondjuk vírusirtó meg ilyesmi…

Viszont félünk attól, hogy szép lassan kifullad a hódmezővásárhelyi hazugsággyár, hiszen a kémprogramos megfigyelése is már valahol önismétlés. Annyira nem szép a szivárványpolgármester, hogy ennyiszer meg kelljen figyelni. Nem maradt hát más választásunk, mint hogy összedobunk pár ötletet Péternek, nehogy a végén polgármesterként munkával, városvezetéssel kelljen eltölteni a mandátumából hátralévő bő másfél évet.

Hírdetés

Egyelőre ennyi, ha elfogy, és a megrémült volt munkaadója nem veszi vissza kétszeres fizetésért, akkor természetesen írunk neki újabb hazugságokat. Van pénz Hódmezővásárhelyen tanácsadói szolgáltatásokra.

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »