Fontos számunkra, amit mások gondolnak rólunk. De nem ez a mérvadó, hanem az, amit Isten gondol rólunk. Erről pedig a saját istenképünk alapján vélekedünk. Mindez a sikereink és kudarcaink megélésének módját is formálja életünkben – ez a pécsi egyházmegyei férfitalálkozó negyedik évada harmadik témakörének üzenete. A nyitó alkalmat január 31-én tartották Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.
A kilenc állandó helyszínen zajló, rendszeresen nagy érdeklődésre számot tartó programon részt vett a sorozat házigazdája, Felföldi László pécsi megyéspüspök, valamint Koósz Roland, a Pécsi Egyházmegye oktatási irodájának vezetője, aki 25 éve szolgál az Egyházban és maga is állandó résztvevője a találkozóknak. A püspök felkérésére megosztotta a témában szerzett személyes élményeit és tapasztalatait jelen lévő férfitársaival.
Koósz Roland az istenkép kialakulásával kezdte mondandóját, mely életünk egyes szakaszaiban folyamatosan formálódik, személyiségünk részévé válik, így egy életen át elkísér minket. A bennünk kialakult istenkép minőségét illetően kiemelkedő jelentőséggel bírnak a családban, a szüleink révén szerzett tapasztalataink.
Ennek részeként a szüleinkbe vetett ősbizalom kialakulása, valamint az apaképünk: az édesapánk meg tudott-e bocsátani bizonyos helyzetekben, tudott-e például elengedni? Érdekes összefüggés, de ha ezeket az élményeket és mintákat éltük meg, akkor életünk folyamán nem lesznek valós félelmeink amiatt, hogy Isten megbocsátja-e a vétkeinket.
Felnőttkorunkra kikristályosodik a hitünk és az istenképünk. Életünk történései révén alakítjuk ki magunkban a képet arról, hogyan gondol ránk, hogyan szeret minket az Isten. Később, a számvetés idején, időskorban, sikerrel és kudarcokkal a hátunk mögött a vágyak és félelmek sokasága tükrözi már, hogyan gondoskodik rólunk az Isten mint szerető Atya. A földi életből távozó személy pedig a belegyökerezett pozitív kép miatt képes megbékélni Istennel – fogalmazott hitéről tanúságot tevő előadásában Koósz Roland.
Felföldi László püspök a tékozló fiú (Lk 15,11–31) történetével szemléltette tanítását, melyhez segítségül hívta a Rembrandt által 1669-ben megfestett A tékozló fiú hazatérése című képet; a szereplők között megtalálhatjuk egyes élethelyzeteink jellemzőit és mély üzenetét.
A fiú
Napjaink valódi tragédiáinak sorozatát eredményezi, hogy miként a tékozló fiú tette, a férjek és feleségek kikérik a részüket, azaz elpazarolják idejüket, energiájukat és életüket, mely a családé kellene hogy legyen. Úgy vélik, abban találják meg örömüket, ami mágnesként elhúzza őket a családtól.
Amikor pedig a tékozló fiú – azaz mi magunk – rájön arra, hogy már mindent eltékozolt, elgondolkodik, és ráeszmél, hogy mindent elveszített. Csak az atyát nem. Ezt a belátást a bűnbánat, majd a megtérés követi.
Az Atya
Hogyan tekint ránk Isten? Milyennek lát minket személyes valóságunkban? Ahogyan a tékozló fiút látja az apja. Már messziről észreveszi fia érkezését, és megesik rajta a szíve, eléje fut, a nyakába borul, és megcsókolja. A tékozló fiú atyja irgalmas és megbocsát. A gyermeke elveszett, és megkerült, ezért azt akarta, hogy ünnepeljenek. Miként a mennyei Atya, aki visszafogadja minden elveszett gyermekét, mert fontosak vagyunk neki.
Isten egyben az atyai és anyai szeretet, miként a festményen az apa jobb és bal keze, melyek közül az egyik férfi, a másik pedig női kéz, mely egyszerre határozottan szorítja meg a fiú vállát, ugyanakkor gyöngéden simogatja a szerzett sebeket. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Így mindnyájunknak erre a kétféle szeretetre van szükségünk, mely megráz és megerősít, ugyanakkor vigasztal és megnyugtat.
A fivér
Közben pedig sokszor, miként a tékozló fiú fivére, méricskélünk. Egymáshoz, másokhoz. Ezzel megkeserítjük az életünket. Nem tudunk megbocsátani a másiknak.
– fogalmazott a főpásztor.
Az anya
A festményen a háttérben jelen van az édesanya is, aki már a szeretet asztalának terítésével van elfoglalva. A püspök figyelmeztetett: „Férjek, vigyázat! Vigyázzatok, hogy a szeretet lelkülete ne tegye a felségeket, édesanyákat szolgává. Ezt nem szabad engedni, mert a gyermekeitek csak így tanulják meg, hol vannak a szülők határai, és csak ennek ismeretében tudnak majd szülőként önmaguknak is határt szabni.
Az Atyát nem érdekli, hol voltunk, mit tettünk. Csak az számít, hogy igent mondjunk biztonságot nyújtó szeretetére.”
„Csak az asztal és az oltár megújulása hozza el az élet, a családok, a közösségek megújulását. Az oltár, a családi asztal nem a szentek asztala, hanem a családi szeretetet építő embereké, ahol mindenkinek helye van. A tékozló fiú története pedig tele van olyan üzenetekkel, melyeket kötelező átgondolni, amikor zavar támad az életünkben – tette hozzá a püspök. – Meg kell keresni, hogy a történet melyik szereplőjének a helyében vagyunk az adott pillanatban.
Isten arra teremtette a férfiakat, hogy atyává váljanak, akiknek erős a kezük, erős a szívük szeretete, tudnak parancsolni maguknak, ezért tudnak uralkodni az érzéseiken, tudnak gyöngéden szeretni és tudják a családjukat gyógyítóan vezetni.
– zárta tanítását Felföldi László püspök.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »