Kezdjük azzal, hogy a szájzártörvény valóban több mint egyszerű politikai gumicsont, és nemcsak az ellenzék számára pofon. (Persze azzal a kitétellel, ha alapvetésnek fogadjuk el, hogy a parlamenti képviselők – akár még a kormányoldalon is – azért veszik fel a fizetésüket, hogy a magyar állampolgárok érdekit képviseljék, működtessenek egy demokratikus jogállamot, sőt, még a közvagyon megfelelő célú elköltése feletti őrködés is a feladataik közé tartozik.)
Ahogy arról beszámoltunk, az Orbán-kormány és a Fidesz egy november éjszakán több mint 30 törvényjavaslatot terjesztett be a parlament elé, amelyek között szerepelt a Zrínyi-emlékév, az EU-Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálása, a honvédelem átszervezése mellett belefért az úgynevezett szájzártörvény is.
Azonban jobban megvizsgálva a dolgot, az országgyűlés működését és a képviselők jogállást, valamint az egyes házszabályi rendelkezéseket megváltoztató passzusok elfogadása komolyabb jelentőséggel bír, mint egy szimpla figyelemelterelő kommunikációs fogás –
a szigorítások valóban tovább csökkentik a magyar parlamentarizmus demokratikus jellegét.
A szájzártörvény egyébként abból a szempontból is szimbolikus, hogy annak parlamenti tárgyalása november 20-án kezdődött meg (az általános vita szerda késő este 11 óra előtt kezdődött és egészen csütörtök délután 2-ig tartott), egy évvel korábban pont ezen a napon nyújtották be a Tisztelt Ház elé az úgynevezett rabszolgatörvény tervezetét is – amelyhez kötik az ellenzék egységes fellépését, és az október 13-ai önkormányzati eredményeket is. Mindenesetre az ellenzéki frakciók, sőt még a független képviselők, köztük Dúró Dóra (Mi Hazánk) is átérezték a képviselői jogosítványok szűkítésében rejlő kockázatokat –
így például sikerült kimaxolni a parlamenti vitát, és hírértéket fabrikálni 15 órás monstre napirendből.
A kormányoldal érve szerint a beterjesztés elsődleges célja a parlament méltóságának, tekintélyének visszaállítása, a rendbontások, a trágár és ocsmány beszéd megszüntetése, valamint a plenáris ülés hatékonyabbá tétele. Ebbe szerintük az is belefér, hogy a renitens, illetlenül viselkedő képviselőt kizárják a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből, de az is, hogy ne engedjenek ellenzéki témákat a plenáris ülés elé.
A képviselők büntetése lehet a leginkább látványos része a leendő változtatásoknak, (ám mégsem ez a legabszurdabb fideszes válasz az október 13-ai önkormányzati eredményekre).
Az ugyanakkor azt nem sikerült konkretizálni sem a bizottsági szakaszban, sem pedig a plenáris ülésen, hogy mi számít illetlen, sértő, fenyegető viselkedésnek.
Például Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője, miután elmondta vezérszónoki felszólalását, beleült Orbán Viktor üresen álló székébe. A levezető elnök, Jakab István bár fenyegetőzött, hogy berekeszti az ülést, ha a jobbikos politikus nem megy vissza a helyére, de ez elmaradt, nem is volt mire hivatkoznia. Ha csak a szilárd tényeket nézzük: az Országgyűlés zavartalanul működött tovább, Lukács László György is felszólalt, Jakab Péter visszaült – rendbontás, kiabálás, sípolás nem történt.
GYORSINTERJÚ JAKAB PÉTERREL
-Addig csinálja ezt, amíg nem hoznak egy törvényt Orbán Viktor székéről.
-A Fidesznek nem kell törvényt hoznia arról a székről. Láthatóan náluk az nem szék, hanem trón, ami törvény felett áll. Nálam viszont nem, ezért ülök bele. Az a szék nem őfelségéé, hanem a népé.
-Amúgy miről beszélgetett a fideszes képviselőkkel?
-Nem beszélgettem velük, csak csendre intettem őket. Ha már el akarnak bennünket hallgattatni a szájzár törvénnyel, mutassanak példát.
-Komolyra fordítva a szót, az látszik, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a konkrét esettel (sem) a fideszes törvénymódosítás. Kiszámíthatatlan, hogy ez majd az adott levezető elnöknél illetlenségnek, véleménynyilvánításnak, esetleg fenyegetőzésnek számít, miközben a parlamenti munkát igazából nem zavarta, hogy Ön épp hol üldögél.
-Az igazság kimondása nem a parlamenti munkát zavarja, egyedül a hazug politikusokat. Ezért akarják elhallgattatni azokat – akár a mostani, önkényesen alkalmazható gumijogszabály elfogadásával is–, akik kimondják az igazságot. Egy okkal több, hogy ragaszkodjunk hozzá.
Szintén érdekes kérdés – és egyáltalán nem objektív -, hogy mi fér bele az épp levezető elnöknek (illetve alelnöknek, jegyzőnek és a háznagynak, akik szintén intézkedhetnek a képviselőkkel szemben).
Nincs – és nyilván nem is lehet – olyan iránymutatás, amely világosan leszögezné, milyen szavakat lehet mondani, és mit nem, s az utóbbiért mennyi büntetés jár; Jakab Pétert idézve: el kellene dönteni, hogy mennyibe kerül lókupecnek hívni Orbán Viktort, illetve mennyibe kerül letenni egy száraztésztát az asztalára.
Jakab Péter akciója 5:30-tól
Az is egy érdekes kérdés, hogy mi az ára annak, ha Kövér Lászlót „Kövér elvtársnak” nevezi mondjuk Jakab Péter, és annak, ha Orbán Viktor a Jobbikot, és személyesen Jakab Pétert kisnyilasnak nevezi. Előfordulhat-e az utóbbi esetben, hogy az ellenzéki levezető elnök, mondjuk a jobbikos Sneider Tamás kivezetteti a teremből a miniszterelnököt?
Az LMP-s Keresztes László Lóránt a vitában például azt hozta fel, hogy a „hazaáruló” jelző használata menyire lehet sértő egy-egy képviselőre nézve; elvégre azt igen gyakran használja a kormányoldal (is).
Az ellenzék részéről felmerült egy etikai kódex megalkotásának a lehetősége – enélkül marad a kiszámíthatatlan gumiszabály, és persze Kövér László antipátiája.
S ha már Kövér László; a parlamenti vitában a jobbikos Varga-Damm Andrea elevenítette fel, hogy a Házelnök egyáltalán nem intézkedett Hadházy Ákossal szemben, amikor az táblát emelt Orbán Viktor elé. Sőt, azután sem zárta ki őt az ülésről, miután fideszes képviselők a tettlegességig eljutva, visszavonulásra kényszerítették a független képviselőt. Ha Kövér László közbe avatkozik, nem eszkalálódik a balhé, nem lett volna lófaszos tábla – és elvileg nem lett volna fideszes szigorítás sem.
Nemcsak a parlamenti folyóson lehetett hallani, egyáltalán nem volt véletlen, hogy Kövér László nem védte meg kellő eréllyel Orbán Viktort, állítólag a Borkai-orgia a legmagasabb szinten is megtette a hatását.
Kérdéseket vet fel a kizárt képviselő szavazati jogának átruházása is – ennek gyakorlati alkalmazásáról sincsenek konkrétumok, így semmi nem szankcionálja, ha a „megbeszéltektől” eltérően szavaz a felhatalmazott képviselőtárs.
Szintén külön kiemelendő kihívás a távollétek igazolása, amelyekről ugyanúgy Kövér László dönthet majd ezután, tovább csökkentve a képviselők tiszteletdíját.
Egyébként az, hogy a parlamenti munkából kizárják a képviselőt – és rajta keresztül azokat az állampolgárokat, akiknek a szavazatával mandátumhoz jutott -, csak egy dolog. A fideszes módosítás egy másik jelentős célja, hogy bizonyos témákat el is hallgattasson, ami aztán semmiképpen sem köthető össze Hadházy Ákos tábláival, vagy Tordai Bence telefonos közvetítéseivel.
A kormánypártok javaslata értelmében például nem tárgyalhatna a plenáris ülés olyan (ellenzéki) javaslatról, amelyet a szakbizottságokban – legtöbbször érdemi vita nélkül – lesöpörtek az asztalról kormánypárti politikusok. Persze érthető, mert így például nem kellene a széles közvélemény előtt nemet mondania a fideszes képviselőknek az SMA-s gyermekek gyógyítására, vagy meggátolni a kommunista múlt megismerését.
A kormánypártok szerint sokkal hatékonyabb lesz a parlament működése, ha az elkaszált javaslatokat ezután csak a Törvényalkotási Bizottság tárgyalja – persze, így a nyilvánosság előtt még kevesebb téma jelenhet meg, a civil kezdeményezések pedig szépen fennakadnának a fideszes szűrőn.
Több, mint beszédes: a NER elmúlt 9 éve alatt mindössze 4 ellenzéki beadványt fogadott be a Fidesz-KDNP.
Szintén nehezen magyarázható a trágár szóhasználat elleni küzdelemmel, hogy miért kell a bizottsági meghallgatásokat is megnehezíteni. Sőt, arra is nehéz választ adni ugyanezen logika mentén, hogy mitől lesz tiszteletreméltóbb a magyar parlament, ha Kövér László dönthet arról, melyik képviselő melyik bizottságba ülhet be.
Ez egyébként példaként fel is merült a parlamentben: mitől lesz jobb (Magyarországnak), ha az MSZP-s Kunhalmi Ágnest beküldjük a Mezőgazdasági bizottságba?
A társadalomra nézve a legnagyobb veszélyt a képviselők ellenőrzési jogának (további) szűkítése jelenti. A kormányzati kommunikációval szemben ez a jog nem azzal egyenlő, hogy a képviselőknek joga és kötelessége az MTVA lépcsőházának korlátjain himbálózni, ugyanakkor az állam, a közintézmények demokratikus működését, a közpénz-milliárdok elköltését kötelességük ellenőrizni – hiszen minket képviselnek.
Két dolog miatt életszerűtlen az előzetes egyeztetésen alapuló ellenőrzés. Egyrészt,
az adóhatóság sem úgy szokott kiszállni egy vállalkozáshoz, hogy annak lehetősége legyen eltüntetni az esetleges visszaélések nyomait.
Másrészt, a közintézmények vezetőinél, de még a minisztériumoknál is bevett szokás, hogy nehezítik a közérdekű adatok megismerését, az iratbetekintéseket.
Legendás eset, amikor Demeter Márta (LMP) személyesen próbálta kikérni azt a szóbeli jegyzéket, melyben 1999-ben az első Orbán kormány kéri Jordániát hogy a később terrorkockázattá nyilvánított, ám az Orbán-családdal üzletelő Zaid Naffát jelöljék tiszteletbeli konzulnak, ám némi huzavona után az lett a hivatalos válasz, hogy
beázott a minisztérium irattára, és pont megsemmisült az a dokumentum a paksamétában.
De helyszínen sem olyan egyszerű tájékozódni. Szintén a két LMP-ssel, Demeter Mártával és Keresztes László Lóránttal esett meg, hogy hiába mentek el személyesen a Honvédkórházba, hogy válaszokat kapjanak a sürgősségi osztályon kialakult tragikus helyzetre, az intézmény parancsnoka megszegve a törvényi kötelességét nem volt hajlandó tájékoztatást adni képviselőknek – jött is a per.
De – érdemi válaszok híján – perelni kell egyéb adatokért is. S ha már Demeter Márta; az írásbeli kérdése miatt meghurcolt, és 3 éves börtönnel fenyegetett országgyűlési képviselőnek tucatnyi közérdekű adatkérési pere van folyamatban. Többek között a nyilvánosság elé tárná a vizes vb megbízási szerződéseit, Nikola Gruevszki hazánkba szökött, korrupció miatt elítélt volt macedón elnök magyarországi ellátását, a GRECO korrupciós jelentést, a „KGST bankkal” kapcsolatos adatokat, az Orbán Viktor és kormánya tagjai által (is) használt repülőgépek árait, illetve azt, hogy mire költik a honvédelmi célokra szánt 1400 milliárd forintot, valamint hogy szerepelt-e a Honvédkórház sürgősségi osztályának tragikus helyzete a miniszteri értekezleten. Mert ezeket önszántából nem árulná el az adófizetőknek a magyar állam.
Ugye milyen messze kerültünk attól, hogy Tordai Bence mit művel a magyar Országházban, és annak milyen hatásai vannak a magyar parlamentarizmusra?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
