„Mit ér az ember, ha magyar?”
(Veres Péter)
Angol hölgy, magyar ifjú (nevének közlésére nem hatalmazott fel.), angol országban megszerették egymást. Többek között abban is megegyeztek, hogy Leningrádot Szentpétervárt meglátogassák egypár napra.
S lőn.
A repülőből kiszállva, beállnak a beléptető hatósági pulthoz. Ott egy udvarias, de határozott közeg felnyitja a hölgy útlevelét, pontról.pontra ellenőrzi valódiságát, majd alapos leltárt végeznek kis bőröndjében. Lám, negyed óra sem telt el, már ellátták a szükséges jótanácsokkal, talán még a brit konzulátus szórólapját is kézhez kapta, és tadáááám, kész is vagyunk, kellemes pihenés, hölgyem!
Következik J, aki maga elé tolva csomagját, útlevelét a közeg felé emelve közeledik. A tiszt bele néz az érvényesség mezőbe, majd azzal a fejmozdulattal, amit magyarul igy lehetne leirni: „ne tarts fel, öcsi!”, esetleg: „uram”, int a kijárat felé. A hölgy alig kapott levegőt. Hogy őt, a királynő alattvalóját, a Brit birodalom és vele a Commonwealth büszke polgárát….
Józsi, mesélj majd még a hazádról!
Pogány István
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
