Mit ér a rend káosz nélkül?

Mit ér a rend káosz nélkül?

2021-ben új könyvvel jelentkezett Jordan B. Peterson sztárpszichológus. A Túl a renden című kötetet nyugodtan tekinthetjük a nemzetközi bestsellerré vált 12 szabály az élethez folytatásának, és mivel a két megjelenés között a kanadai professzor megjárta a poklok poklát, mindenképp érdekes megtudni, milyen következtetéseket szűrt le újabb tapasztalataiból.

A 12 szabály az élethez 2018-as megjelenése elképesztő gyorsasággal hozott világhírnevet Jordan B. Petersonnak. (Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy a prof televíziós viták sorában állt ki az elvei mellett, közben többször is összetűzésbe került az amerikai „woke” mozgalom aktivistáival, amiért aztán az ún. alt-right, vagyis az amerikai alternatív jobboldal próbált belőle hőst csinálni. Mivel a könyvei teljesen politikamentesek, nyugodtan ajánlhatjuk őket – a Peterson körüli csatározások leginkább az amerikai társadalom polarizáltságáról és a média mindenkit beskatulyázó mechanizmusairól árulkodnak). Ezzel párhuzamosan azonban családját és őt magát csapások sorozata érte. 2019-ben a lányának műtéten kellett átesnie, majd a feleségéről kiderült, hogy egy különösen ritka, rosszindulatú daganattól szenved. Közben Peterson egészsége is megrendült, szorongására és álmatlanságára benzodiazepint kezdett szedni, függővé vált, a gyógyszer megvonása után pedig teljesen összeomlott. 2020-ban Kanada után Oroszországban és Szerbiában is kezelték, aztán erre jött a világjárvány. Ilyen körülmények között, a lábadozás közben született meg a Túl a renden. A könyben a szerző nemcsak továbbgondolja a 12 szabály… alapvetéseit, hanem reflektál a saját helyzetére, valamint a „sztárértelmiségiként” szerzett tapasztalatokra is. „Az írásban való elmélyedés, ami a kezelés teljes ideje alatt folyamatos volt, (…) elegendő okot adott az élni akarásra, és lehetőséget, hogy teszteljem a gondolataim érvényességét” – írja Peterson.

Míg a 12 szabály… főleg a rendre helyezte a hangsúlyt (emlékezzünk például a mémmé vált „Csinálj rendet a szobádban!” kezdetű intésre), addig az új kötet már a címében jelzi, hogy itt továbblépésről lesz szó. Peterson szerint erre azért van szükség, mert a rend már felfedezett terület, ráadásul mindig lesznek benne hibák, plusz ki van téve az entrópiának és merevvé is válhat. A túlzott rend totalitarizmussal fenyeget, korlátozza a szükséges változásokat – épp ezért van szükség a káoszra. De nem kerül-e ezzel az üzenettel ellentmondásba saját magával a kanadai professzor? – tehetik fel a kérdést a Peterson életművét ismerők. Hiszen a 12 szabály… alcíme ez volt: Így kerüld el a káoszt! Most akkor hogy is van ez?

Hírdetés

„Valójában sem a rend, sem a káosz állapota nem elviselhetőbb vagy kívánatosabb a másikhoz képest” – szögezi le Peterson a Túl a renden bevezetőjében. A káosz ugyanis valami pozitív is lehet: anomália, újdonság, átalakulás – ami persze ijesztő módokon is manifesztálódhat. Míg a 12 szabály… arra fókuszált, miként lehet elkerülni a túl sok káosz következményeit, a Túl a renden „azzal az átfogó problémával foglalkozik, hogyan lehet jövedelmező módon elkerülni a túlságosan nagy biztonság és kontroll veszélyeit”. Ez a könyv is 12 tételmondatot rögzít, melyekből kiindulva Peterson megfogalmazza a gondolatait. Így a Túl a renden nem kerül ellentmondásba a korábbi kötet útmutatásaival, sokkal inkább kibővíti, továbbgondolja azokat. „Mivel a tudásunk nem elégséges (…), egyik lábunkat a renden belül kell tartanunk, míg a másikkal tapogatózva túl kell lépnünk azon” – fogalmazza meg a lényeget Peterson.

Melyek az új szabályok? Vannak köztük bonyolultabbak („Ne tüntesd fel gondtalanul rossz színben a társadalmi intézményeket vagy a kreatív vívmányokat!”), egészen egyszerűek („Ne tedd, amit gyűlölsz!” vagy „Felejtsd el az ideológiát!”), és ezúttal is 12 illusztráció vezeti fel őket.

A könyv nyelvezete szinte ugyanolyan, mint a 12 szabályé: Peterson szövege néha kicsit túlírt, olykor elkalandozó, azonban mindig visszatér a témához, és meglepő élességgel képes rátapintani a lényegre. Akinek az előző könyv tetszett, ezt is érdekesnek fogja találni.

Jordan B. Peterson: Túl a renden – Újabb 12 szabály az élethez. 21. Század Kiadó, 2021. 368 oldal 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »