A vasfüggöny megszűnésével az addigi Néphadsereg 1990. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tradíciójának jegyében, a Magyar Honvédség nevet vette fel. Bár nem tartozott a posztkommunista országok vezető katonai hatalmai közé, Magyarország hadserege – legalábbis elméletileg – komoly csapásmérő erővel rendelkezett.
A Hidegháború végeztével és az ország 1999-es NATO csatlakozásával azonban a veszélyérzet is alábbhagyott, így a 90-es évektől (valójában már 1989 végétől) megkezdődött a hadsereg fokozatos leépítése, amely az új évezredben olyan méreteket öltött, hogy biztonságpolitikai szempontból az ország szuverenitása is veszélybe került.
A nagy múltú tüzérség mint fegyvernem gyakorlatilag megszűnt, a szárazföldi hadműveletekhez a mai napig elengedhetetlen páncélos technika pár tucat elavult T-72-es szovjet harckocsira korlátozódott. A légierő szállító és támadó kapacitása fényévekre állt attól, ami egy modern haderőtől elvárható lenne; a Saab 39 Grippen típusú vadászgépek beszerzését leszámítva érdemi változás nem történt.
Csak a szomszédban zajló ukrajnai háború (2014-?), majd az 2015-ös migrációs válság mutatott rá a helyzet tarthatatlanságára. A magyar kormány „Zrínyi 2026” haderőfejlesztési programja azt a célt tűzte ki, hogy e negatív tendenciát megfordítva a Honvédséget növekvő pályára állítsa. Kétségtelenül ambíciózus terv; más kérdés, hogy végül mi kerül megvalósításra.
A tizenkettedig órában
Legyünk őszinték: A Honvédség állapota az elmúlt 25 év tükrében nézve elkeserítő! 2010 környékén még arról szólt a fáma, hogy a magyar Honvéd, ha mással nem, a tudásával élvonalban jár – mert ugye, ha fegyver nincs, a háborút tudással is meg lehet nyerni. A politika nonszensz hozzáállásához a pacifista látásmód is alaposan hozzásegített. Minek a hadsereg, kitől kéne félnünk? Hisz háború esetén a NATO majd megsegít. Ne legyen senkinek se illúziója; a NATO a kisujját sem mozdítaná se Magyarországért, se más – geopolitikailag jelentéktelen – államért. Magyarország 1999-es csatlakozása a szervezethez is tulajdonképpen azért ment gördülékenyen, mert a Jugoszlávia elleni légicsapáshoz szükség volt a szerbekkel szomszédos államok reptereire.
A haderőn spórolni egy kényelmes, egyben igencsak veszélyes játék. A lényeg az, hogy az az állam, amelynek hadserege nem tudja garantálni az ország szuverenitását, annak létezése gyakorlatilag szomszédai jóindulatától függ. Először az ukrajnai események világítottak rá arra, hogy a Honvédség „kivéreztetéséből” esetleg baj lehet. Ha két „testvérnép” fiai, mint az orosz és az ukrán, egymást ölik halomra az ország keleti felén az oly magasra stilizált európai demokrácia közepén, akkor mit várhat a magyar állam ill. a nemzet az ő „baráti” szomszédaitól egy hasonló forgatókönyv esetén? Röviddel később soha nem látott méretű embertömeg jelent meg a déli ún. zöldhatáron, s bár a fegyvertelen áradatot sikerült megállítani, újra felvetődött a kérdés, hogy mi is legyen a haderővel.
Nem kérdés, hogy egy haderő óriási pénzösszegeket emészt fel, de a honvédelem, mint már említettem, nem lehet pénzfüggő. Magyar katonák évtizedek óta részt vállalnak különféle külföldi missziókban, így Boszniában, Koszovóban vagy épp Afganisztánban, ami kétségtelenül fontos harci tapasztalatot biztosít az érintett egységeknek, azonban azt is látni kell, hogy a haderő stratégiai szempontból bizonyos értelemben egy helyben vegetál.
Ahhoz, hogy haderőt fejlesszünk, először konkretizálni kell a célt. Mi a stratégia? Igen, az ország szuverenitásának védelme stb. … Álljunk meg itt egy szóra! Az ország függetlenségét tán Afganisztánban kell védeni? Az integritás ill. szuverenitás szavak szépen hangzanak a mindenkori politikus szájából, más kérdés, hogy megérti-e, mit is jelent az! Ugyanis a Honvédség jelen állapota arra enged következtetni, hogy alig. A magyar haderő támadó képessége szinte nulla, de a védelmi erő is csekély. Ezek kőkemény tények – bármennyire is fáj. Harmincegynéhány páncélossal és korlátozott mennyiségű páncéltörővel nehéz háborút vívni.
Az új cseh kézifegyverek bemutatása (Az MH. Youtube csatornája)
A stratégia fogalmát persze másutt is félremagyarázzák. Példaként vegyük Szlovákia terveit az F-16-osokkal. Az F-16 Fighting Falcon egy többfunkciós vadászbombázó repülőgép, amely tucatnyi háborúban bizonyította rátermettségét. Leginkább könnyű támadó bombázóként ismert a szakmában, így Pozsony szokatlan döntése kétféleképpen magyarázható, legalábbis katonai szempontból.
Vagy támadó hadműveletre készül a szlovák hadsereg – ami több mint valószínűtlen, tekintettel arra, hogy a szlovákok hadereje a Honvédséghez hasonlóan a padlón van -, vagy valakik a kormányzati körökben zsíros pénzösszegeket vágtak/vágnak zsebre és a használt vasat egyszerűen a haderő nyakába varrják, mondván „Lám, mit meg nem teszünk az ország biztonságáért”.
A Honvédség első Polaris járművei (Forrás: a MH Youtube csatornája)
A vadászgépek körüli „mutyi” manapság Ausztriában is nagy port kavar, ahol az akkori szocialista Gusenbauer-kormány Eurofightereket szerzett be, jókora pénzösszegeket elsikkasztva. De a magyar Grippenek története sem épp tisztaságáról volt híres.
Hogy a hadseregfejlesztésre szánt pénzek egy tekintélyes hányada nyomtalanul „eltűnik“, csak egy a sok probléma közül. Ehhez társul a már említett stratégiai bizonytalanság, valamint az akarat hiánya. A katonás válasz politikai hátszéllel ilyenkor abban áll, hogy új fegyverrendszer vásárlása egy teljes átállást követel, ami sok időt, pénzt és tárgyalást igényel.
Ez csak részben igaz. Amennyiben elfogadjuk ezt az érvelést, úgy a haderő vagy megtartja és modernizálja ósdi technikáját (Na de meddig?), vagy az adott fegyverrendszer új generációját szerzi be, ami a Honvédség esetében orosz fegyvereket jelentene. A dolog pikantériája, hogy az oroszok nem adnak el modern fegyvereket egy NATO-országnak sem (kivétel erősíti a szabályt, lásd Törökország), főleg ha Kelet és Nyugat közt hintapolitikázik.
Quo vadis Honvédség?
A 2016-ban bejelentett „Zrínyi 2026” haderő-fejlesztési program ezeket a hibákat próbálja kiküszöbölni. A fő célok közt a katonaság fegyvereinek modernizációját ill. a tartalékos rendszer kiépítését egyfajta „második vonalként” lehet említeni. Ezzel szorosan összefügg a Honvédelmi Sportegyesület megalapítása, ami a fiatalok körében igyekszik a sereget népszerűsíteni és az új generációk figyelmét a Haza védelmének fontosságára felhívni.
A laikus számára is valószínűleg feltűnt már, hogy a Honvédek új egyenruhát kaptak. A régi orosz acélsikakok is lassan, de biztosan, eltűnnek a porondról, helyüket modern fejfedők (MICH ill. OPS-Core FAST ballisztikus sisakok és társaik) veszik át. Cseh licenc alapján három új kézifegyver gyártása is tervben van. A katonák személyi felszerelésének javításán túl a laktanyák modernizálására is sor kerül. Ezidáig további két területen történt kézzel fogható előrelépés.
Egyrészt, a mobilitást elősegítendő, körülbelül 100 Currus Aries-Volvo katonai autóbusz hadrendbe állítása van folyamatban; az első példányokat már át is adták a Honvédségnek. Ezen felül új tehergépjárművek és személykocsik kerültek beszerzésre. Említést érdemelnek a különleges rendeltetésű Polaris MRZR 4 taktikai járművek, melyeket első körben a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár már át is vett.
Próbalövészeten az Airbus H145M könnyű helikopter (Airbus Helicopters Youtube csatorna)
A másik fontos terület a légierő. Két Airbus A319 került a Honvédség kötelékébe, s habár a gépmadarak nem újak, még így is hatékonyabbak mint az öreg Antonovok. Tervben van a Grippenek fegyverrendszereinek modernizációja, valamint ún. mobil háromdimenziós radarállomások ill. légvédelmi rakétakomplexumok beszerzése. 2018. június végén látott napvilágot a hír, hogy 20 darab Airbus H145M könnyű multifunkcionális helikopter beszerzéséről döntött a kormány, ami – habár a kis gépmadár nem igazi ragadozó – valódi vérfrissítés a légierő mára elavult Mi -17-ei és Mi-8-ai mellett.
A „Zrínyi 2026” első két évének sikerei elvitathatatlanok, azonban marad a kérdés: Mikor kerül sor a csapásmerő erők felépítésére ill. revitalizására? Hol marad az egykor nagy nevű magyar tüzérség vagy a páncélos fegyvernem 21. századi szereplése? Az új egyenruha, új személyi felszereléssel és cseh fegyverekkel; a Polaris taktikai terepjárók vagy az Airbus kis helikopterei vizuálisan is szép látványt nyújtanak, de nem helyettesíthetik a „nehézfiúkat”. Mert habár mára közhelynek számíthat, de az ütőképes hadsereg a mai pacifista álomvilágban is még mindig a béke záloga. Csak remélni lehet, hogy a Magyar Honvédség 2026-ra azt az erőt és tiszteletet éri el, amit minden joggal megérdemel.
Orbán Gábor
A szerző felvidéki magyar hadtörténész
Nyitókép: Az Airbus H145M könnyű helikoptere Párizsban. Ilyen vasmadarakat kap a Honvédség (wiki commons; Masterdeis fotója; CC BY-SA 3.0)
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
