A Magyar Szocialista Párt és szövetségese, a Párbeszéd – legyünk hivatalosak: terjesszük ki Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti szerepvállalásának kontextusát a nevével fémjelzett alakulatra is – Petőfi Sándor Nemzeti dalának első két sorával, dobolással, dobogással, ütemes tapsikolással zárta hét végi kampánynyitó rendezvényét. A dobosok kétségkívül kiválóak voltak, a képviselőjelöltek és a küldöttek teljesítményét ellenben jóindulattal is legfeljebb közepesnek minősíthettük. Ha a fékezhetetlen Gurmai Zita és Kunhalmi Ágnes nincs ott a színpadon, még szerényebb osztályzatokat kellene kiosztanunk. Hiába, messze járunk a legendás igen-igenes időktől. (Emlékszünk persze, hogy azt a 2006-os csodakampányt milyen eseménysorozat írta felül alig pár hónappal később.)
A talpramagyarozás amúgy adekvát megközelítése a hazánkban kialakult helyzetnek. A kérdés tényleg az a szocialisták számára, hogy most vagy soha. Igaz, kicsit másképpen, mint ahogy a kongresszuson megfogalmazták. A tét aligha az, hogy április után a triplázó Orbán Viktor vagy a zuglói polgármesteri székét a kormányfői pozícióért elhagyó Karácsony Gergely vezeti-e tovább hazánkat rögös útjain. (És nem azért, mert a fideszes spirituális vezető legyőzhetetlen.) Az MSZP igazából a megmaradás vagy az aláhullás dilemmájával kénytelen megbirkózni az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.
http://mno.hu/
Amikor ősszel a nagy erőkkel fúrt-faragott Botka László bedobta a törülközőt, voltak, akik egy lyukas garast sem tettek volna a párt életben maradására. Ehhez képest Karácsony Gergely megváltóként bukkant fel a színen kisvártatva. Hogy politikai pályafutásának mely mutatványaival érdemelte ki az osztályon felüli bizalmat, azt nehéz lenne egzakt listákba csoportosítani, ám tény: a választópolgárok nem kis része rokonszenves fickóként tartja őt számon. Úgy mondják, a szerethető politikusok közé tartozik. (Nem sok ilyenről tudunk a mai Magyarországon.) Ott liheg a felmérésekben Orbán Viktor nyakán, többnyire meg is előzi, országos ismertsége pedig hónapra hónapra tempósan emelkedik.
Mindez elegendő volt, hogy a megrogyott MSZP visszaszerezze önbizalma egy részét, és be merje vállalni, hogy pártszövetségben ugrik neki a választásoknak. Nem mindegy, mert így a parlamenti küszöb átlépéséhez minimálisan nem 5, hanem 10 százalékot kell összekaparnia a duónak listán. (Semennyire sem meglepő, hogy Fodor Gábor és a Liberálisok hoppon maradtak. A 15 százalékos határt ép ésszel tényleg nem merhették kockáztatni. Hogy Fodort személyében is megalázták – az egyetlen többé-kevésbé befutónak tekinthető listás helyet nem neki, inkább Bősz Anettnek adták –, az csak hab az összefogósdi tortáján. Nem is szívta mellre. Egyrészt megszokta, hogy időnként feltörlik vele a padlót, másrészt ő aztán nem tartozik a szerethetők közé, harmadrészt messze túlélte önmagát politikailag ezzel a végéhez közeledő ciklussal, benne utolsó utáni mandátumával.)
http://mno.hu/
Nyilván a 10-esre sem vennénk mérget az MSZP–Párbeszéd vonatkozásában – és a most vagy soha ebben a koordináta-rendszerben értelmezendő. Kockázat nélkül nincs üzlet, ez kétségtelen, csak hát van néhány versenyző, akik kizárólag ezen a térfélen szedegethetik össze százalékocskáikat. Az LMP-t sem vehetjük ki a képletből – bár ott a kiábrándult fideszesek is beleesnek a latba –, ám a fő kihívó a Gyurcsány Ferenc-féle militáns Demokratikus Koalíció. (Ne tévesszen meg senkit, hogy egyéni jelöltjeik közösek lesznek, úgy menő ellenségeskedni, ha barátkozni is muszáj.) A párt, amelyet kételyek és morális megfontolások nem foglalkoztatnak, pláne nem feszélyeznek (bárkit, bármilyen értéket lazán feláldoznának), és amelynek eredendő célja leverni (nem-nem, a legkevésbé sem a Fideszt, hanem) az MSZP-t.
Botka kiiktatása után örömünnepet ülhettek a DK-sok, úgy érezvén, karnyújtásnyira a diadal. Karácsony ebbe a már rotyogó gyurcsányi levesbe sercintett bele. A feladat azonban, amit vállalt, tényleg embert próbáló. Hatalmasat lehet zuhanni innen. Esetleg 9,99-cel. Mondjuk ha engem kérdeznek, azt vélelmezném most, hogy az MSZP–P végül besurran az Országgyűlésbe. Ahogy a DK is – kevesebb százalékkal, de magabiztosabban.
Onnantól beszélgethetünk majd kevésbé matematika-központú dolgokról. Akár a karácsonyi vonalon haladva. Minthogy azt mondta a derék miniszterelnök-jelölt, hogy a magyar emberek nem rosszabbak, mint mások, csak a magyar kormányok rosszabbak! Ebben is van igazság. Azonban nagy kár, hogy a magyar ellenzék balos-liberális fertályának nem éppen bizalomgerjesztő képét sem sikerült legalább valamennyire letisztogatni ez ideig. Hogy ők jobbak lennének-e a rosszabbaknál, az is releváns felvetés. S hogy lehetnének-e egyáltalán tényezők újra, nos, az is egy most vagy soha típusú dilemmája az áprilisnak.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.14.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
