A kormányfő előadásában a magyar diplomácia lehetőségeire és legjelentősebb kihívásaira hívta fel a figyelmet az új amerikai vezetés, az orosz-ukrán háború aktualitásai, valamint az Európai Unió háborús álláspontja fényében.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott Misszióvezetői Értekezleten 2025. március 24-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel megnyitotta a Misszióvezetői Értekezletet a Külgazdasági és Külügyminisztériumban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A kormányfő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint a tárca vezetésével tárgyalt, majd előadást tartott a magyar nagyköveteknek és főkonzuloknak. Előadásában a magyar diplomácia lehetőségeire és legjelentősebb kihívásaira hívta fel a figyelmet az új amerikai vezetés, az orosz-ukrán háború aktualitásai, valamint az Európai Unió háborús álláspontja fényében.
A kormányfő kiemelte: Magyarország nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az elmúlt évben, majd ismertette a gazdasági és politikai áttörés programpontjait.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »