Mississippi: 11 év börtön a Ku Klux Klan jelképe miatt

Mississippi: 11 év börtön a Ku Klux Klan jelképe miatt

Az Egyesült Államok déli államában, Mississippiben 11 éves börtönbüntetésre ítéltek kedden egy fehér férfit, mert a Ku Klux Klan jelképével próbált félelmet kelteni a helyi feketékben.

Hírdetés

    A 38 éves Louie Revette 2017 októberében a barátjával együtt óriási fakeresztet ácsolt Seminary városkában, amely Mississippi állam déli vidékein fekszik, majd a Ku Klux Klan valahai rituáléja szerint lángra gyújtotta.
    Szövetségi bíróság elé állították, ahol az idén áprilisban bűnösnek is mondta magát. Bevallotta: valóban az volt a szándéka, hogy megfélemlítsen egy fekete tinédzsert és a városkában lakó néhány más afroamerikait is.
    A szövetségi igazságügyi minisztérium polgári jogok védelmével foglalkozó felelőse, Eric Dreiband közleményben ítélte el a történteket, és leszögezte: “a fajgyűlölő bűncselekményeket a törvény minden erejével üldözni fogjuk”.
    Revette barátját szintén bűnösnek találták, de az ő perében csak novemberben születik ítélet.
    A Ku Klux Klan az amerikai polgárháború (1861-1865) után jött létre, azok a déli fehérek alakították meg Tennessee államban, akik ellenezték a rabszolgaság eltörlését. A még jelenleg is működő, titkosan szerveződő társaság a fehérek felsőbbrendűségét hirdeti, és a déli tagállamokban volt – és maradt – aktív. Feketéket akasztottak fel, vertek és lincseltek meg, összejöveteleiken fehér csuklyákba bújva óriási fakereszteket égettek.
    A szövetségi legfelsőbb bíróság – amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be – 2003 augusztusában érvényesnek mondta ki azt a törvényt, amely megtiltotta a feketék megfélemlítését keresztek lángra lobbantásával.
    Tavaly októberben egy texasi férfit ítéltek egyéves börtönbüntetésre, mert egy műanyag babát akasztott fel afroamerikai szomszédjai lépcsőjén.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »