Miskolcon még az LMP jelöltjét is zavarta, hogy a komcsi maffiózók diktálnak – nem így a Jobbikot

Miskolcon még az LMP jelöltjét is zavarta, hogy a komcsi maffiózók diktálnak – nem így a Jobbikot

Pár nappal az önkormányzati választás előtt visszalépett Csontos Róbert, a miskolci ellenzék egyik egyéni képviselő-jelöltje. Az LMP-s politikus döntését a Miskolci Naplónak küldte el először, pártját nem is értesítette.

Ezt írta:

A 2019-es önkormányzati választási kampányban sajnos fokozatosan kellett rájönnöm, hogy a Velünk a Város elnevezésű szerveződés, valamint polgármesterjelöltje, Veres Pál, teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll. Ráadásul az is kiderült, hogy Veres Pál azzal a Szőke Tiborral tart aktív kapcsolatot, aki ellen bűnszövetségben elkövetett, költségvetési csalás bűntette miatt nemrég vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, és az MSZP alpolgármesterének volt főtanácsadója. Mindez engem mélységes csalódással töltött el. A magam részéről nem kívánok az eredetileg megfogalmazott céljaink, a civilség és függetlenség ellenében és ilyen, számomra vállalhatatlan személyekből álló csoportosulásban tovább politizálni. A mai napon ezért hivatalosan visszaléptem a jelöltségtől! Őszinte aggodalommal nagy bölcsességet kívánok a miskolciaknak október 13-ra!

Hírdetés

Eközben a Jobbik: "Hajrá Veres Pál!"

Az LMP később közleményben reagált a visszalépésre, amelyben megerősítették, hogy Csontos Róbert a párt tudta és tájékoztatása nélkül lépett vissza a jelöltségtől. Azt írják, elítélik a képviselőjelölt lépését, tagsági jogviszonyát pedig azonnali hatállyal felfüggesztik, és kezdeményezik a párt területi szervezetének feloszlatását.

„Az LMP arra kéri a miskolci választókat, hogy szavazzanak mindenhol az ellenzéki összefogás jelöltjeire és Veres Pál polgármester-jelöltre” – áll a közleményben.

(hvg nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »