Miroslav Lorinc lett a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke

Miroslav Lorinc lett a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke

Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön kinevezte Miroslav Lorincot a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek vezérkari főnökévé. Jelölését a kormány április 22-én hagyta jóvá. Lorinc május 7-től Daniel Zmekót váltja a tisztségben.

Az ünnepélyes kinevezésre a pozsonyi Elnöki Palota kertjében került sor. Pellegrini beszédében megköszönte Daniel Zmeko eddigi munkáját, az új vezérkari főnöknek pedig sok sikert kívánt.

„Mindketten garanciát jelentenek arra, hogy a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői a jövőben is szakszerű vezetés mellett folytatják munkájukat és feladataik teljesítését” – fogalmazott az államfő. Hozzátette: Szlovákia NATO-tagsága azt követeli meg, hogy az ország ne csupán passzív kedvezményezettje, hanem aktív részese is legyen a szövetségnek.

Pellegrini szerint Zmeko hivatali ideje alatt Szlovákiának példátlan kihívásokkal és válságokkal kellett szembenéznie. Ezek között említette a koronavírus-járványt, a migrációs válság kezelését, a ragadós száj- és körömfájás megjelenését, valamint az ukrajnai fegyveres konfliktust. Mint mondta, Zmeko szakmai felkészültségének és megfontoltságának is köszönhető, hogy a szlovák fegyveres erők kiválóan helytálltak ezekben a helyzetekben.

Az államfő kiemelte, hogy a fegyveres erők továbbra is bizalmat élveznek a szlovák közvélemény részéről. Lorinc kinevezésével kapcsolatban a folytonosság megőrzéséről beszélt. Rámutatott: az új vezérkari főnök a légvédelem területén valamennyi parancsnoki szintet végigjárta.

Pellegrini szerint Lorinc legnagyobb erőssége a műszaki tudás, a stratégiai gondolkodás és az a képesség, hogy stresszhelyzetben is megfelelően tud dolgozni.

Hírdetés

Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy az új vezérkari főnök képes lesz megőrizni és tovább erősíteni a társadalom fegyveres erők iránti pozitív viszonyát, valamint elismert partner lesz nemzetközi szinten is.

Miroslav Lorinc megköszönte a bizalmat. Mint mondta, kinevezését nemcsak nagy megtiszteltetésnek, hanem elsősorban kötelezettségnek tekinti a haza, az állampolgárok és a fegyveres erők valamennyi tagja iránt.

Hangsúlyozta: tovább kívánja erősíteni a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek helyzetét mint modern, megbízható és tiszteletben tartott intézményét, nemcsak a polgárok, hanem a szövetségesek és NATO-partnerek szemében is.

Lorinc célja, hogy folytassa az eddigi irányvonalat, ugyanakkor rugalmasan reagáljon az aktuális biztonsági helyzetre. Mandátuma alatt kiemelt figyelmet kíván fordítani a személyi állomány további stabilizálására, a szolgálati feltételek javítására, valamint a megkezdett modernizációs projektek befejezésére. Az ország védelmi képessége szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a légvédelmet, a rakétavédelmet és a drónok elleni védelmet.

Az államfő az ünnepségen állami kitüntetést is átadott Daniel Zmekónak: a leköszönő vezérkari főnök a köztársasági elnök érmét kapta meg a védelem és biztonság területén szerzett jelentős érdemeiért.

Daniel Zmeko 2018 óta, két négyéves mandátumon át töltötte be a vezérkari főnöki tisztséget. A fegyveres erőkről szóló törvény értelmében ezért újabb mandátumra már nem pályázhatott. A vezérkari főnököt a védelmi miniszter javasolja, jelölését a kormány hagyja jóvá, végül pedig a köztársasági elnök nevezi ki.

SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »