Miről árulkodik a csípő vizelet?

Miről árulkodik a csípő vizelet?

Számos oka lehet a vizelet megváltozásának. Ezek egyike a vesekövesség, érdemes tehát áttekinteni, milyen tünetek esetén gyanakodhatunk az apró kövek meglétére.

Az égő érzet általában olyankor jelentkezik vizeletürítés közben, amikor egy kő elhagyja a húgyvezetéket, majd a húgyhólyagba kerül. A kellemetlenséget a húgyhólyag irritációja váltja ki. Mivel azonban nemcsak vesekő, hanem húgyúti fertőzések is okozhatnak ilyen panaszt, mindenképpen érdemes róla orvossal is konzultálnunk – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

A vesék és a húgyhólyag nyálkahártyája és szövetei igen érzékenyek, sérülékenyek. Akár csak irritálja, akár meg is karcolja ezeket a kő, megsérülhetnek, ezért ilyenkor vér kerülhet a vizeletbe. Ha vizeletünk vörös, rózsaszín vagy barna lesz (és nem vagyunk dehidratáltak, illetve nem ettünk nagyon sok céklát sem), akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.

Ha azt érezzük, hogy szinte állandóan ki kell mennünk a mosdóba, de egyszerre csak nagyon kis mennyiségű vizeletet tudunk kipréselni, akkor ez annak is lehet a jele, hogy egy vesekő halad keresztül a húgyvezetéken. Ilyenkor a kő irritálja a hólyagunkat, emiatt pedig akkor is érezhetünk vizelési ingert, amikor valójában nincs mit üríteni a húgyhólyagból. Súlyosabb esetekben egy nagyobb méretű kő akár teljesen is elzárhatja a húgyvezetéket, ami mindenképpen orvosi beavatkozást igényel.

Sokan tapasztalták, hogy mennyire meg tudják változtatni a vizelet szagát bizonyos ételek, például a spárga. A vesekő azonban még annál is erőteljesebb szagokat képes előidézni. Ha tehát azt vesszük észre, hogy különösen kellemetlen szagokkal szembesülünk a mosdóban, és egyéb, kőre utaló tüneteink is vannak, akkor minél hamarabb forduljunk orvoshoz.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »