A haladás előtt élő ember még összekötötte a szépet a jóval. Nem véletlen, hogy Notre-Dame-ot építettek, nem pedig feminista vagy „fat positivity” mozgalmat alapítottak.
Úgy tűnik, hogy néhány celebben is feléledt a civilizációféltő ösztön, még akkor is, ha ez valóban ösztön, azaz zsigeri és nem tudatos. Alig hiszem, hogy Hollywood üdvöskéi a keresztény Európáért krokodilkönnyeket hullatnának.
Ennek ellenére ez pozitív fejlemény, és jelzi azt, hogy még a teljesen elku888ult elitbe is szorult valami érzék legalább az esztétikum és a nagyság iránt. Az ember ösztönösen érzi, hogy a Notre-Dame – szemben például a posztmodern építészet bármelyik szabadon választható borzalmával – értéket képvisel. Ha másmilyent nem is, esztétikait mindenképpen.
A haladás előtt élő ember még összekötötte a szépet a jóval. Nem véletlen, hogy Notre-Dame-ot építettek, nem pedig feminista vagy „fat positivity“ mozgalmat alapítottak. Ha valamiben erkölcsi minőséget kívántak kifejezni, azt a szépséggel (is) meg kívánták erősíteni.
És ha már itt tartunk, azért a katolikus gondolkodásnak is van előnye a haladóval szemben. A haladó szemében a katolikus önostorozó, de az talán még mindig jobb, mint az, ha a feminista azért gyűlölné a férfiakat, mert ő nem tudja abbahagyni az evést.
Valami azért dereng a hazai haladóknak is, hiszen egyik orgánumuk szerint az égő Notre-Dame szép. Ezért sok támadást kaptak, de én megvédeném őket. Mint mondottam az előbb, az erkölcsi jó és a szép a tudatban valamiképpen összekapcsolódik. Tehát amikor lelki szemeim előtt megjelenik a helikopterből kidobott vagy a stadionokba beterelt kommunisták látványa, valami hasonlót érzek én is. Van benne valami szépség, hiszen erkölcsileg jó. Az ő szempontjukból az égő Notre-Dame valami ilyesmi lehet, legyünk annyira pluralisták, hogy megértjük őket.
A lényeges problémát azonban az Index vetette föl, amikor azt elemezte, mennyibe került a Notre-Dame felépítése. Haladó szempontból totális pazarlás katedrálisokat építeni, hiszen azoknak semmiféle „gyakorlati hasznuk“ nincs. Persze ilyenkor egyik kérdés vezet több tucat újabbhoz: például milyen gyakorlati haszna van az Indexnek? És ugye a Notre-Dame-ot évszázadokkal az elkészülte után is látogatják, de ki fogja áhítattal megtekinteni az Index szerkesztőségében lévő babzsákfotelt?
Arra pedig manapság is látunk példákat, hogy valaki olyasvalamibe szórja vég nélkül a dollárt, aminek semmiféle gyakorlati haszna nincs – lásd Gyuri bá és a magyar ellenzék esetét.
Még mielőtt belefognánk az ötletbörzébe, külön dicséret illeti az Indexet azért, hogy 2019-ben még mindig le tudja írni – valószínűleg röhögés nélkül – a „sötét középkor“ szókapcsolatot. Ez az egyik személyes kedvencem – hiszen, ugye, az Auschwitzot és a Gulagot magában foglaló, a haladás csúcsát jelentő 20. század a középkorral szemben ragyogott a fénytől.
Annyira, hogy kicsit bele is vakultunk.
Lássuk akkor, hány lélegeztetőgép/menstruációs kanapé egy Notre-Dame-felújítás, azaz mire kellene inkább költeni.
Ezek a megoldások sokkal költséghatékonyabbak lennének, mint temérdek pénzből helyreállítani a reakció egyik középkori mementóját. És végre olyasmibe tennénk a pénzt, amiben haladóként hiszünk is.
Megadja Gábor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
