A fagyasztó olyan háztartási gép, amely nem feltétlenül alapfelszereltsége minden háztartásnak. Általában megelégszünk egy kombinált hűtő fagyasztó rekeszeivel. Elsőre talán mindenkinek az ugrik be, hogy eltárolhatunk benne a szezonon kívüli időszakra gyümölcsöt, zöldséget, pedig ezen túl remek ételmentő eszköz is. Sőt, a batch főzés kedvelőinek vagy éppen felfedezőinek is remek partnere lesz egy fagyasztó. Fagyasztót sokszor helyhiány miatt nem tartunk otthon, pedig már mindenféle méretben kapható. Kisebb, egy-két személyes háztartások is találhatnak maguknak ideális méretet, éppen úgy, mint a nagycsaládosok. Hogy melyiket érdemes választani, abban segíthet a legfrissebb terméktesztünk.
Ezúttal 11 márka – Aeg, Beko, Bosch, Electrolux, Gorenje, Hisense, Ikea, Liebherr, Miele, Samsung, Whirlpool – 24 fagyasztóját teszteltük nemzetközi együttműködésben. Fagyasztóláda, fagyasztószekrény és pult alá építhető fagyasztó is szerepelt a vizsgált termékek között.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.
Az alábbi 7 fő vizsgálati szempont szerint értékeltük a termékeket. Az értékelések különböző súllyal számítottak bele a végső pontszámba:
Fagyasztási hatékonyság (35%)Energiafogyasztás (22%)Használhatóság (12%)Ajánlott hőmérsékletbeállítás pontossága (10%)Optimális hőmérsékletibeállítás pontossága (10%)Szigetelés, hőtartás (6%)Hőmérséklet stabilitás (5%)
Mosógépet, kávéfőzőt, porszívót, hűtőt, air fryert vennél? Több ezer terméket hasonlítottunk össze, hogy Neked ne kelljen. Segítünk jól választani!Teszteredmények a Tudatos VásárlónFontos-e, hogy milyen gyorsan fagyaszt a fagyasztó?
Természetesen nem mindegy, hogy milyen gyorsan éri el a behelyezett élelmiszer a kívánt, fagyasztott állagot. Különösen húsok, készételek esetében. De a zöldség, gyümölcs esetében is számít ez. A tapasztalatok szerint több órás különbségek is előfordulnak. Persze egyik-másiknak van gyorsfagyasztó módja, amivel jó esetben gyorsítható a fagyasztási folyamat.
Amelyik fagyasztó nem fagyaszt gyorsan az nem is jó?
A fagyasztási hatékonyság fontos, de nem az egyetlen szempont. A fagyasztó választáskor a hőtartás, a szigetelés és a hőmérséklet stabilitás hasonlóan együtt értékelve már kerekebb képet kaphatunk arról, hogy biztonságban lesznek-e az élelmiszerek a kiválasztott típusban tárolva.
A hőmérséklet stabilitás esetében azt vizsgáltuk, hogyan hat a fagyasztók teljesítményére és működésére a külső hőmérséklet változására. A jó hír, hogy katasztrofális eredményt egyik termék sem produkált, elég jól bírták a meleget, így a nyári hónapok során is számíthatunk rájuk.A hőtartással, szigeteléssel kapcsolatban már nagyobb volt a szórás. Az eredmények 8,9 és 24,9 óra között mozogtak. Vagyis ennyi idő alatt melegedett fel a fagyasztó tartalma -17℃-ról -9℃-ra szobahőmérsékleten, szimulált áramszünet esetén.Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.Nem mindegy, hogy mennyi áramot fogyaszt a fagyasztónk!
Ha van otthon fagyasztónk, az egész évben működni fog 0-24 órában. Gondolhatnánk, hogy minél nagyobb fagyasztóról van szó, annál több energiát fog igényelni a működése. Nos, a legenergiahatékonyabbnak (hasznos térfogathoz képest vizsgált energiafogyasztás) a Liebherr CFc 1875 fagyasztóládája bizonyult a maga 187,9 l -es hasznos térfogatával, míg a Whirlpool UW8 F2C XBI N 2 fagyasztószekrénye igényelte a legtöbb energiát a mérések alapján. Ezek hasonló hasznos térfogatú és fagyasztási hatékonyságú termékek.
A különbség a két véglet között 2,5-szörös!
Ezt már meg fogjuk érezni a villanyszámlán, a különböző típusok áramfogyasztására ezért is érdemes odafigyelni.
Mire figyeljünk egy fagyasztó használhatósági szempontjaival kapcsolatban?
Mivel a fagyasztó állandóan működik, érdemes olyat választani, ami nem okoz majd bosszankodást lépten-nyomon. Például a zajszintjével. De gondolhatunk itt a tisztíthatóságra is, hiszen élelmiszert tárolunk benne.
A termékek zajszintje 32 és 41 dB között mozgott. Az értékelésbe azonban az is beleszámított, hogy milyen minőségű a zaj, vagyis mennyire kellemetlen a valóságban. Így történhetett meg, hogy nem a mérési adatok alapján leghalkabb termék kapta a legjobb értékelést, hanem az Ikea FORSNÄS 005.729.90. Ezeken túl az is kiderült, hogy van olyan készülék, amelyik esetében igen nehézkes hozzáférni a tárolórekeszekhez. Vagy éppen a világítása nem támogatja a keresgélést a fagyasztott ételeink között. De van, amelyik a nyitott ajtót, vagy a hőmérséklet megemelkedését sem jelzi kellőképpen.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.
A termékek átlagára a teszt publikálásakor 73 000 Ft és 725 000 Ft között mozgott. Tesztünkben érdemes a hasonló méretűeket összehasonlítani árban. A lista élén az Aeg, a Bosch, az Electrolux, a Gorenje és a Liebherr egyes termékei végeztek.
Miért érdemes fizetni a teszteredményért?Ingyenes tesztoldalakat könnyű találni az interneten. Sokszor azonban ezeket az oldalakat a termék mögött álló gyártók, forgalmazók támogatják, és nem kell túl alaposnak vagy tudományosnak lenniük ahhoz, hogy magukat tesztnek nevezzék. Ezek az értékelések inkább bújtatott reklámnak tekinthetők.A Tudatos Vásárlók terméktesztjei pártatlanok, tudományosak, alaposak és sajnos sok pénzbe kerül az elkészítésük.Tesztjeinkben több tízmillió Ft összértékű, anonim módon vásárolt gépeket vizsgálunk.A mi tesztjeink mindig függetlenek a gyártóktól és a forgalmazóktól, a saját pénzünkön tesztelünk – ezért kérjük a hozzájárulásodat.
Ez a poszt Mire figyelj fagyasztó vásárlásakor? Tesztösszefoglaló először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.
Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »


