Zöldségillat hozza el a halált
Nem mennek a szomszédba a (tömeg)gyilkos ötletekért az iszlamista terrorlegények és leányok. Ami késsel kezdődik és a tömegbehajtáson folytatódik, az a piszkosbombán és a vegyifegyvereken záródik. Itt van példának okáért a sárgás-barna színű, mustárra, fokhagymára és tormára emlékeztető szagú mustárgáz. Az áldozatok ritkán szenvednek azonnali tüneteket és általában anélkül kapnak nagy dózist, hogy tudatában lennének a gyilkos vegyület jelenlétének.
Vegyi Ali volt a Közel-Kelet egyik „legismertebb” méregkeverője. A 2010. január vége felé Irakban fellógatott Ali Hasszán Al- Mazsi Szaddám Husszein unokatestvéreként több mint százezer ember haláláért volt felelős. E rémalak becenevét az 1980-90-es évek fordulója táján nyerte el, lévén a legembertelenebb kémiai fegyverek bevetésétől sem riadt vissza, amikor a diktátor ellenfeleivel kellett leszámolni. Így nem csoda, hogy kurdok és síiták milliói átkozták és átkozzák ma is nevét. Különösen az észak-iraki Halajab városa elleni támadásban vállalt szerepével írta be magát a tömeggyilkosok szégyenkönyvébe – ő látta el ugyanis kézjegyével azt a parancsot, amely a kurdok lakta területen minden ellenséges ember és állat elpusztítását írta elő. A mustárgázt is bőven szétlocsoló iraki kormányerők összességében legkevesebb négyezer települést romboltak le és száz, de akár száznyolcvanezer ember haláláért tehetők felelőssé.
Amúgy e téren az európai nemzetek sem sokat teketóriáztak: debütáló hadi célú alkalmazására az első világháborúban, a Belgiumban található Ypres mellett került sor 1917. július 12-én, majd jöttek a britek 1918 szeptemberében a Hindenburg-vonal áttörésekor.
A mustárgáz, amelyet bizonyízhatóan az terrorista ISIS is nem egyszer bevetett az uralma alá hajtott részeken illetve a frontvonalon túli ellenségei ritkítására, valójában egy gyűjtőnév. E „termékek” a citotoxikus és hólyaghúzó harci vegyületek osztályába sorolnak. Utóbbiak azzal a képességgel rendelkeznek, hogy nagy hólyagokat okoznak a nekik kitett bőrfelületen és a tüdőben. Amikor például harci anyagként használják őket, általában sárgás-barna színű, mustárra, fokhagymára és tormára emlékeztető szaguk van. Ugyan már régen ismerték, de Wilhelm Lommell és Wilhelm Steinkopf dolgozta ki a császári német hadsereg számára történő nagyüzemi termelés módszerét 1916-ban.
A mustárgáz rendkívül agresszív (egyebek mellett zsíroldó képességű), s pokoli tulajdonsága, hogy a neki kitett személyek ritkán szenvednek azonnali tüneteket. Így akár jelentős dózist is kaphat bárki észrevétlenül olyformán, hogy tudatában lenne a jelenlétének. Az érintkezést követően 24 órán belül intenzív viszketés és bőrirritáció tapasztalható, amely fokozatosan alakul át sárga folyadékkal teltkisebb-nagyobb hólyagokká ott, ahol az anyag érintkezett a bőrrel. Ez az úgynevezett kémiai égés eredménye, amely nagyon súlyos egészségkárosodással jár.
A mustárgáz gőzeinek a gyapjú vagy a pamutruházat smafu, úgy megy át rajtuk mint forró kés a puha vajon. Mindennek nyomán pedig nem csak a szabad bőrfelület, hanem az áldozat akár teljes testfelszíne is károsodhat. Szembe kerülve átmeneti vagy végleges vakságot okozhat.
Lapunk nem vegyi szakportál, így talán elegendő ez a megközelítés: jelentősebb tételben belélegezve a mustárgáz vérzést és hólyagosodást okoz a légzőrendszerben, továbbá károsítja a nyálkahártyát és tüdőödéma jár a nyomában. A szennyeződés szintjétől függően első és másodfokú égési sérülések keletkeznek, ám ezek az esetek döntő részében oly veszélyesek, hogy a harmadfokú osztályozást is kiérdemlik. Szinte mellékes, hogy a mustárgáz napokig, sőt, megfelelő időjárási körülmények mellett akár hetekig is képes ott ragadni a talaj közelében – azaz az ember vagy a környékére sem megy vagy rögvest nekiáll mentesíteni. Ha pedig az anyag beszennyezte egy ember ruházatát, akkor az a vele érintkezőkre is hatással lesz.
A borítékolható véghez „amúgy” elegendő egy ötvenszázalékos behatás – s az, hogy ez kívül vagy belül érte az alanyt, egyre megy. Külön tragikus bónusz, hogy a halál néhány nappal vagy akár héttel később áll be. Sovány vigasz, hogy az enyhe vagy közepes dózisú mustárgáz-égések kevéssbé halálos, ám az érintetteknek így is hosszú heteken, hónapokon át orvoshoz kell járniuk.
És a felépüléssel sajnos nem zárul le a folyamat, ugyanis a mérgezetteknek a rák fokozott kockázatával kell szembenézniük.
Így túljutva a tudományos részleteken az emberben joggal vetődik föl, kell-e tartani a terroristák mustárgáz támadásától? A válasz sajnos igenlő – elegendő csak a fentebb említett tényre utalni, amely szerint az Iszlám Állam 2015-ben bizonyíthatóan efféle szert vetett be a fronton.
Azt, hogy a készleteik konkrétan honnan származnak, nem tudható, de akár nagyobb tételben is fogadhatnánk arra, hogy Irak vagy Szíria irányában kellene kutakodni. Mindkét országban káosz uralkodik, a korábban felhalmozott készletek pedig épp úgy kerülhettek az iszlám terroristák mint a kormányerők birtokába.
Amúgy mustárgáz van bőven – elég csak a hivatalosan igazolt bevetések sorát végig vizslatni:
– az Egyesült Királyság a Vörös Hadsereg ellen 1919-ben
– Spanyolország és Franciaország az afrikai felkelők ellen Marokkóban 1921 és 1927 között
– Olaszország Líbiában 1930-ban
– A Szovjetunió Kínában, Xinjiang szovjet inváziójakor, a 36. hadsereg ellen 1934-ben; és a Xinjiang-i háborúban 1936 és 1937 között
– Olaszország Abesszínia (Etiópia) ellen 1935 és 1940 között
– A náci Németország Lengyelország és a Szovjetunió ellen néhány incidens során a második világháborúban
– Lengyelország Németország ellen 1939-ben
– a Japán Birodalom Kína ellen
– Egyiptom Észak Jemen ellen 1963 és 1967 között
– valamint a fentebb említett Irak Irán és a kurdok ellen valamint Szudán a felkelők ellen.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
