Hogy rendezhette be Brüsszel központjától pár metró megállóra európai főhadiszállását az Iszlám Állam? Hogy lehet, hogy több véres merénylet szálai vezetek a hírhedt Molenbeek negyedbe, a belga hatóságok mégsem tetek szinte semmit? Ha a keddi merénylet egyik elkövetője a nemrégiben elfogott Abdeslammal lakott egy lakásban, akkor ő hogyhogy nem akadt fenn a rostán? Mi a franc folyik Belgiumban?
Hogy történhetett ez meg? – tesszük fel a kérdést döbbenten minden nagy európai terrorcselekmény után. Az ilyen támadásokat nyilván nem könnyű megelőzni, hiszen a szélsőségesek sem most jöttek a hathúszassal (legfeljebb néhányan a Merkel-expresszel): szigorú titoktartás mellett működnek, a mobiltelefonok és az internet szinte teljes mellőzésével, apró, gyakran egymásról sem tudó sejtekben. De, amit a belga hatóságok ebben az ügyben műveltek, az tényleg kritikán alulinak is csak jóindulattal nevezhető. Ennél többet csak akkor tehettek volna egy újabb robbantásért, ha momndjuk maguk szerelik össze és adják oda a bombát a terroristáknak.
Egy, a Daily Beast amerikai portálnak nyilatkozó magas rangú amerikai hírszerző egyszerűen
„szarnak” nevezi
belga kollégái munkáját. Érthetetlenül áll az előtt is, hogy a főváros központjának közelében a nemzetközi terrorizmus fellegvárává nőhette ki magát a hírhedt Molenbeek negyed. Innen szervezték a novemberi párizsi vérfürdőt, de ide vezettek a Charlie Hebdo-mészárlás szálai is. A belga hatóságok azonban mégsem tettek szinte semmit a szélsőséges hálózat szétveréséért. Az amerikaiak próbáltak segítséget nyújtani ebben, de úgy érezték,
„mintha gyerekekkel beszéltek volna”.
„Fogalmuk se volt, mi történik a saját országukban, és, hogy mit kellene tenniük” – jellemezte az amerikai tiszt a belga biztonsági szolgálat munkatársait.
Allah megvakította őket
Annak idején a fél világ röhögött és bosszankodott azon a rendőrön, aki igazoltatta a párizsi merényletek (és egy sor másik támadás) értelmi szerzőjének tartott Abdelhamid Abaaoudot, akit annak ellenére sem ismert fel, hogy az arcképével tele voltak az újságok, és nála is volt belőle egy példány. Maga a terrorista is értetlenül állt az eset előtt, amit isteni csodának tulajdonított, és az Iszlám Állam propaganda újságjában, a Dabiq-ban úgy nyilatkozott, hogy „Allah megvakította ellenségeimet”.
Ám ez a fiaskó sajnos nem bizonyult egyedi esetnek. Miközben a belga hatóságok dagadó mellel dicsekedtek a mintegy négy hónapos hajsza után elfogott Saleh Abdeslammal, újabb szarvashibák sorát követték el. Már eleve az sem adott volna okot túl sok büszkeségre, hogy a párizsi vérengzés operatív vezetőjének még az országot sem kellett elhagynia, hogy elrejtőzzön, végig Brüsszelben bujkált, és egyedül azon bukott le, hogy egy alkalommal gyanúsan sok pizzát rendelt.
Kellett is a flamó, mert rajta kívül még legalább még egy terrorista is lakott ugyanabban a lakásban. Az ingatlant ugyanis hamis személyazonossággal a tegnapi robbantások egyik elkövetője, Khalid el-Bakraui bérelte. Abdeslam letartóztatása után ő mégis szabadlábon maradhatott. Még akkor sem akadt horogra, amikor pár nappal ezelőtt egy rendőrségi razzia során a házban Kalasnyikovval lőttek rá rendőrökre. Sőt, a tetteseknek is sikerült elmenekülniük. Kevés eset mutatja jobban a belga szervek valódi hatékonyságát, mint, hogy több olyan embernek is sikerült eltűnniük a szemük elől, akik automata fegyverrel támadtak egyenruhásokra. Nincs a világnak olyan nagyvárosa, ahol ne indult volna ezután napokig tartó kíméletlen, ha kell, házról házra, lakásról lakásra menő hajsza. Kivéve Brüsszelt.
„Ilyen mértékűre nem”
Az igazi ordító felelőtlenség azonban Abdeslam elfogásának kommunikálásában mutatkozott meg. A terrorista vezér elfogását azonnal nyilvánosságra hozták, hadd tudja meg az összes, sokszor egymástól is elszigetelne működő belgiumi ISIS-sejt, hogy a főnök rács mögé került. S, ha ez nem lett volna elég, még eldicsekedtek azzal is, hogy Abdeslam viszonylag gyorsan énekelni kezdett a fogdán. Ügyvédje egyenesen úgy nyilatkozott, hogy az általa kiadott információk „értékesebbek, mint a testsúlya aranyban”. (Sven Mary egyébként is remek fickó: korábban védett már pedofilt, sorozatgyilkost, és dzsihadista toborzót is – ám azt leszögezte, hogy „szélsőjobboldaliak” ügyét soha, semmilyen körülmények között nem vállalná.)
Lebukott terroristaként Abdeslam nyilván nem a Dabiq remittenda példányait, vagy szalafita gondolkodók művet adta át a zsaruknak – hanem neveket, címeket. Kik a társai, és hol csaphatnak le rájuk. Azzal pedig, hogy ilyenkor mi a teendő, az utolsó kokaindílerből dzsihádistává átképzett segéd-mudzsahed is tisztában van – csak a jelek szerint a belga szolgálatok nem. Egy ilyen helyzetben az egyszeri terrorista három utat választhat: hagyja magát elfogni, olajra lép – vagy ahogy, csak lehet, akcióba lép. Az első nyilván nem opció, hiszen, aki hónapok, vagy esztendők óta arra készül, hogy „mártírhalála” után várja a Paradicsom minden öröme, annak minden lehetőség jobb, mint évtizedeket börtönben ülni. Az egérút ilyenkor már nem biztos, hogy adott, a menekülési kísérlet közben pedig még mindig fogságba lehet esni. A legbiztosabb megoldás, a Mennybe vezető gyorsvasút,
az öngyilkos merénylet.
A Daily Beast szerint egyébként a tengerentúlról több figyelmeztetés is érkezett,hogy Abdeslam bilincsbe verésére rövid időn belül szinte biztosan meg fog érkezni társai válasza is. Sőt, maga a belga miniszterelnök nyilatkozott úgy a robbantások után, hogy számítottak ugyan támadásokra, de „ilyen mértékűre” nem. Ezek szerint Brüsszelben abban bíztak, hogy a terroristák a Júdeai Nemzeti Front Öngyilkos Elit Alakulatának, esetleg a belgrádi pékségből mindenkit kizavaró, és végül egyedül önmagát levegőbe repítő fickónak a példáját fogják követni. Mint láttuk, megdöbbentő módon végül nem ezt történt.
Papíron létezik
Többen felvetették, és a Daily Beast cikke is kitér arra a jelenségre, hogy a flamand-vallon megosztottság mentén szerveződő államban lényegében mindenből kettő van: kormányból, bíróságokból, rendőrségből, és még biztonsági szolgálatból is. Persze léteznek szövetségi szervek is, de ezek hatásköre és reális mozgástere igen korlátozott. A minden józan mértéken túlmenő decentralizáció talán legmegdöbbentőbb példája az, hogy néhány évvel ezelőttig az útlevelek kiadása is helyi önkormányzati (!) hatáskörnek számított központi adatbázis nélkül. Nem kell hozzá sem látnoki képzelőerő, sem előrehaladott paranoia, hogy el tudjuk képzelni, micsoda káosz uralkodhat a lakossági és bűnügyi nyilvántartási rendszerben.
December elején a rangos Politico Europe hetilap szerzője, Tim King egyenes „bukott államnak” nevezte Belgiumot, holott a biztonságpolitikai szaknyelvben a „failed state” címet eddig csak olyan országok nyerték el, mint Szomália, Közép-Afrika, vagy Afganisztán. Gilles Kepel francia terrorizmus szakértő tömören így foglalja össze a helyzetet: „Európa a Nyugat lágy alhasa, Belgium pedig Európa lágy alhasa.”
Adott tehát egy
egyre inkább csak papíron létező, végzetesen megosztott államszövetség, az EU, amelynek központja egy egyre inkább csak papíron létező, végzetesen megosztott ország.
Nem véletlen, hogy épp itt rendezte be európai fészkét az Iszlám Állam. Ezt az egyszerre röhögnivalóan komikus és könnyfakasztóan tragikus helyzetet még Rakkában is értik. Már csak Brüsszelben kellene felfogni…
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
