Mintegy száz francia dzsihadista vett részt a lázadásban Szíriában

Mintegy száz francia dzsihadista vett részt a lázadásban Szíriában

2024. 12. 11.

A francia országos terrorelhárítási ügyészség szerint mintegy száz francia állampolgár is tagja azoknak a radikális iszlamista csoportoknak, amelyek megdöntötték Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnök uralmát. Évek óta Idlíbben élnek, és néhányukat már elítélték terrorcselekmények miatt Franciaországban.

„Becsléseink szerint mintegy száz francia állampolgár” tartózkodik Szíria északnyugati részének ezen a területén” – mondta Olivier Christen terrorelhárítási ügyész a Le Figaro című napilapnak kedden.

Közülük mintegy harmincan a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális iszlamista csoporthoz tartoznak, amely más, különböző mértékben radikalizált mozgalmak segítségével a lázadók offenzívájának élére állt.

Mintegy ötven francia állampolgár állítólag a francia-szenegáli Oumar Diaby, alias Omar Omsen csoportjához tartozik, aki a gyanú szerint számos francia állampolgárt győzött meg arról, hogy Szíriába utazzon. A HTS 2020 augusztusában tartóztatta le, majd 2022 februárjában szabadon engedték anélkül, hogy közölték volna letartóztatásának okait.

„Nem tudjuk pontosan, hogy ezek közül a harcosok közül hányan és milyen arányban vettek részt a Damaszkusz elleni támadásban” – mondta az ügyész.

Hírdetés

„A 2000-es években a dzsihádhoz csatlakozott 1500 francia közül 390-en tértek vissza Franciaországba, 500-an meghaltak, körülbelül százan Idlíb környékén vannak, körülbelül 150-et őrizetbe vettek vagy fogva tartanak Szíria északkeleti részén és Irakban, és 300 ember eltűnt” – mondta Olivier Christen. Ezek a számok ugyanakkor pontatlanok, nem utolsósorban azért, mert a feltételezett halottak közül néhányan időnként újra felbukkannak.

„A jelenlegi lázadás harcosai mindenesetre azok, akik miatt jelenleg a legnagyobb a nyugtalanság” – tette hozzá.

A francia hatóságok rendszeresen hangsúlyozzák, attól tartanak, hogy a francia dzsihadisták hazatérnek azért, hogy támadásokat hajtsanak végre.
„Franciaországot rövid távon nem fenyegeti veszély, de szorosan figyelemmel kísérjük a szíriai helyzetet” – mondta egy francia biztonsági forrás az AFP hírügynökségnek.

„Ez változhat a tartós instabilitás, a helyi erők átrendeződése vagy a kurdok által irányított északkelet-szíriai börtönökben fogva tartott francia dzsihadisták szabadon bocsátása esetén” – mondta az idézett forrás, amely nem részletezte, hányan vannak. Ami a szíriai rezsim börtöneiben lévő francia dzsihadistákat illeti, becslések szerint „kevesebb mint egy tucatnyian vannak”.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »