Mintegy 100 bosszantókővel dübörög tovább szeptemberben a holobiznisz

Mintegy 100 bosszantókővel dübörög tovább szeptemberben a holobiznisz

Gunter Demnig német képzőművész 2019. szeptember 12-én Salgótarjánba érkezik, ahol civilek és a a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a következő napokban (szeptember 12-16.) 10 településen mintegy 100 botlatókövet helyez el – írja a Szombat.org. A zsidó lap a teljes elhelyezési menetrendet is közölte.

Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik. A botlatókő egy 10×10 centiméteres bronztáblára vésett vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének előtt illeszti a járdába a német képzőművész. A kezdeményezés nyomán mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele“, mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált.

Az esemény kiemelkedő állomása lesz szeptember 13-án 18 órakor Rejtő (eredeti vezetékneve: Reich – a szerk.) Jenő egykori munkaszolgálatos emlékkövének elhelyezése a II. kerület Bimbó út 3. sz. ház előtt. Ezt követően a művész a helyszínen veszi át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, amellyel eddigi magyarországi tevékenységét ismerjük el. További jelentős állomás Pápa, ahol szeptember 15-én 19 botlatókő elhelyezését követően Gunter Demnig a pápai zsinagógában újabb elismerést vesz át a MEASZ elnökétől.

A programhoz a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium, közreműködő önkormányzatok, valamint a hozzátartozók nyújtanak segítséget.

– Eközben a holoiparosok sem tétlenkednek: leteszik Székesfehérvár első magyarbosszantó kövét

– Bronzköveket kiásni Rómában gyűlölet-bűncselekmény: igaz, ezek bosszantókövek voltak – még Salvini is fogadkozik

Hírdetés

– A zsidóterror már botlat is kővel – ideje lenne visszabotlatni

– Bosszantóköveket hagytak Debrecenben is a magyarok botlatói – országszerte négyezer, de nincs még vége

– Folytatódik a botlatókő-biznisz: idén 95-tel bővül a "holoemlékmű", Miskolc és Nyíregyháza van soron

– Várostörténeti emléket képviselő aknafedlapokat tüntetett el a "Magyar" Telekom – de kiemelt védelmet élveznek a botlatókövek

– Balesetveszélyesnek ítélték a botlatóköveket Debrecenben – de csak amíg a Mazsihisz rá nem szólt a polgármesterre

– Holonyerészkedés magas fokon: remek üzleti lehetőséget jelentenek a bosszantókövek

– Még az áramot is kunyerálják a zsidók a gyalogosbosszantók lerakásához Szegeden


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »