Anyahonban választások voltak. Ezt onnan tudni a legjobban, hogy ismét egymásnak esett az „igazi” magyar s a „románmagyar”, „szlovákmagyar” vagy az „ukránmagyar”. Táborok alakultak s azok megmondóemberei egymást püffölik.
De keményen ám! A viták, kritikák, normális párbeszéd helyét ismét felvette a tömény gyűlölet, az egymásramutogatás és sok ember világnézetét, helyzetfelismerését egy olyan felületes „ismerethalmaz” jellemez, amely felülírja a józan ész gondolkodását.
Külön szótárba lehetne szedni azokat a szavakat, melyekkel egymást illetik a gyűlölködők. Lumpenproli módra, kocsmai stílusban szedik ízekre egymást azok az emberek, akik ma már a szavazás, a csoda három napig tartó eufóriája (?) után már visszazökkentek életük normális kerékvágásába s nem gondolnak azokra, akiket súlyos szavakkal megbántottak.
Román lett az erdélyi magyar, szlovák a felvidéki, tápos az anyahoni, náci a fideszes, libsi a balos, nem magyar a magyar. Barátságok kerülnek veszélybe s talán félbe is szakadnak, testvér testvér ellen fordul s egymást túlharsogva zengik vélt vagy valós igazukat vagy sérelmeiket.
Tehetetlen emberek ezek. Olyanok, akik mindig másra haragszanak. Olyanok, akik tehetetlenségükben a tehetőst szidják. Olyanok, akik után nem marad semmi. Vagyis marad: a szenny s a mocsok.
Tókos Levente
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
