"Miniszter Flóri" országszerte vásárolja fajtársai szavazatát a Fidesznek

Farkas Flórián annyi cigány szavazatot tud szállítani a Fidesznek, amennyi nélkül a legutóbbi választásokon esélyük sem lett volna a kétharmadra. A HírTV megszólaltatta a cigánybűnöző egykori politikai szövetségeseit, akik állítják: a jelenlegi miniszterelnöki biztos lopással kezdte a politikai karrierjét.

A szolnoki Motor útról, az ország egyik legnyomorultabb szegénytelepéről indult Farkas Flórián, ma pedig már a parlamentben ül. Miniszter Flóri – ahogy a cigányok nevezik – húsz éve országgyűlési képviselő, 2014 óta miniszterelnöki biztos. Az ország egyik legnagyobb cigány maffiahálózatának, a Lungo Dromnak is az elnöke – egykori politikai szövetségesei szerint már az egyesület alapítása is egy nagy lopás volt.

Farkas Flórián 1970–80 között többször is megjárta a börtönt, ennek ellenére a parlamentig jutott. Büntetett előélete miatt Horn Gyula akkori miniszterelnök nem vállalta föl, ezért pártolt át a Fideszhez.

Hírdetés

Farkas Flóriánt az ezt követő időszakban több bűncselekménnyel is megvádolták. Aztán a ’98-as választás előtt kegyelmet kapott, de hogy ki és miért kérvényezte ezt, az államtitok.

A Fidesz és Orbán Viktor kormányfő azóta is ragaszkodik Farkas Flóriánhoz, hiába volt már több zűrös pénzügye. Többen is azt nyilatkozták a műsornak, hogy a miniszterelnöki biztos az egész országban igyekszik megvásárolni a cigányok szavazatait a Fidesznek. Ezt tette 2014-ben is.

(HírTV nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »