"Minek kell még történnie, hogy feltűnjön, kevesen vagyunk???" A súlyos létszámhiány miatt szökhetett meg a fegyveres fogoly

"Minek kell még történnie, hogy feltűnjön, kevesen vagyunk???" A súlyos létszámhiány miatt szökhetett meg a fegyveres fogoly

Pénteken délben egy rab megszökött a Fővárosi Törvényszékről, miközben a büntetőügye tárgyalása zajlott. Az egyik vádlott elvette az őr fegyverét, a fejéhez szorította, majd kimenekült az épületből. Az utcán megállított egy autóst, beült mellé, és egészen a 15. kerületig jutott, ahol a tűzharcban tették ártalmatlanná és fogták el. 

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleménye szerint belső vizsgálatuk elsődleges megállapításai szerint a fogvatartott előállítását végző biztonsági felügyelő „feladatát a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és belső normáknak megfelelően látta el, szakmai hibát nem követett el”. Kifejtették: a bírósági tárgyalás kezdetekor az ügyben eljáró bíró úgy rendelkezett, hogy vegyék le a bilincset a fogvatartott kezéről. Az elítélt ezt kihasználva támadta meg az őt előállító biztonsági felügyelőt.
  
A megtámadott felügyelő megsérült, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházba szállították, ahol a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és helyettese meglátogatta – tették hozzá

A Zsaruellátó Facebook-oldalon egy névtelenséget kérő, büntetés végrehajtásban dolgozó egyenruhás ugyanakkor azt írja, az életveszélyes helyzet azért alakulhatott ki, mert a létszámhiány miatt egyre többször olyanoknak kell rabokat kísérniük, akiknek semmi tapasztalata nincs ebben, 

„Sajnos az utóbbi időben olyan kollégákat küldenek előállítani akiknek nem ez a feladata. Mivel iszonyatosan kevesen vagyunk „kvóta” szolgálatot kell adnunk a biztonsági osztálynak. Meg lett az eredménye… Társosztályos kollégát kiküldték előállítani és mivel parancs értettem van, mennie kellett! Jó lenne ha észbe kapnának fent a sok csillagosok hogy ez így nem mehet tovább! Nem kellene elsumákolni, hogy ember hiány van. Minek kell még történnie, hogy feltűnjön KEVESEN VAGYUNK AZ ÖSSZES BV-ben!!?? Minden nap egy túlélés bent.
Kimerültek vagyunk testileg, lelkileg az utolsó utáni bőrt is lehúzzák rólunk.”

Hírdetés

fakad ki a bv-s.

A Zsaruellátón a rendőrök mindennapjainak örömeit és nehézségeit ismerhetjük meg. Az elmúlt hónapokban leginkább az utóbbit. Az oldal Kontrát Károly év eleji, 50 százalékos béremelésről szóló diadaljelentése után akciót indított, amelynek keretében a rendőrök és börtönőrök tömegesen küldték el a fizetésükről érkezett banki sms-eket. A megdöbbentően alacsony összegek országos felháborodást keltettek, erre azonban az országos rendőr-főkapitány csak annyit reagált, hogy „kitartást” kért az állománytól. Nyilatkozata persze csak olajat öntött a tűzre. 

„Még jó, hogy volt 50% béremelés, enélkül lenne igazán csak baj” – berágtak a zsaruk az államtitkárra, aki szerint már jól keresnek

Kontrát Károly január másodikán egy MTI-nek adott nyilatkozattal indította az újévet. A Belügyminisztérium államtitkára bejelentette, hogy idén átalgosan újabb 5 százalékkal nő a rendőrök jövedelme. Hozzátette, hogy így 2015 óta már 50 százalékkal emelkedett a bérük. A rendőrök közül sokan felháborodtak a politikus öntömjénező szavain, és Zsaruellátó nevű Facebook oldalon hozták nyilvánosságra fizetésüket.

Tavaly egyetlen esztendő alatt kétezer rendőr kényszerült hivatása feladására, többnyire egyszerűen azért, mert képtelenek voltak megélni a bérükből.

(Kép: A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) által közreadott képen Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás (bv.) országos parancsnoka (b2) valamint biztonsági és fogvatartási helyettese, Schmehl János bv. vezérőrnagy (b) meglátogatja az ezen a napon a Fővárosi Törvényszékről megszökött rabot előállító felügyelőt)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »