Minek ide Karácsony?

Minek ide Karácsony?

Szerintem ez a meccs egyáltalán nincs lefutva.

Csodálkozva látom, hogy szinte minden megmondóember Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségére teszi a tétet. A fideszesek aggodalommal, az ellenzékiek bizakodással arra tippelnek, hogy az előválasztás második fordulójában a többiek úgyis visszalépnek, hiszen Karácsony tűnik a legesélyesebb ellenzéki kihívónak.

A magam részéről egyik érzést sem osztom.

Meggyőződésem, hogy Dobrev és Jakab is nyerésre játszik (Fekete-Győr is nyerni akar, de annak már semmi jelentősége). Szerintem ez a meccs egyáltalán nincs lefutva.

Érdemes odafigyelni, hogy a DK és a Jobbik már megegyezett – egyelőre harminc-harminc esélyes képviselői kerületben – egymás támogatásáról, ami aligha értelmezhető másként, mint a másik két, még mérhető támogatottságú párt, az MSZP és a Momentum bedarálása felé tett lépésként.

Hírdetés

Ne feledjük, hogy az ellenzéki képviselőjelöltek előválasztása egyfordulós, és ha a DK és a Jobbik szavazatai összeadódnak, ennek a két pártnak a jelöltjei szinte az összes kerületet behúzhatják, a többieknek frakciónyi jelöltjük sem marad.

Arrafelé megyünk, vagy már meg is érkeztünk oda, hogy az ellenzéki térfélen minden lényeges kérdés Jakab Péter és a Gyurcsány-házaspár egyeztetésein dől el. Ki a csodának kellene ebben a felállásban Karácsony?

Bencsik András – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »