Z. Zoltán rokkantnyugdíjas morogva állapította meg, hogy valaki már megint nem zárta be azt a kurva liftajtót a felső emeletek valamelyikén.
Annyi biztos, most legalább addig várnia kell a saját, második emeleti lakásába való feljutással, míg nem jön valami kinti segítség, aki lehozza a felvonót. Kerekesszékes mozgáskorlátozottként nem volt másra lehetősége, mint várni. Tulajdonképpen már megszokta. Még jól is esett neki a friss levegő.
A reggeli hírek után úgyis mindig ki szokta szellőztetni a fejét, igaz, ahhoz elég a nyitott ablaknál ülve olvasni azokat, de ma így alakult. Kicsit lent marad, ennyi. – Nem baj, idő, mint a tenger, igaz, sose láttam a tengert, de úgy mondják, idő, mint a tenger. Akkor hát, olvassuk el a napi híreket – nyugodott bele a helyzetbe, és ócska maroktelefonja máris villogva felkullogott a világhálóra. Ott nem sok jó hír várta. Mindent hírt megelőzve a világjárvány heti és napi összesített adatai, persze, megint szép számú elhunyt, mint lenni szokott, megint bőven sok az azonosított fertőzött. Virológusok nyilatkozatai, hogy ez most ilyen változat, ettől olyanok lesznek a kísérőjelenségek, de ajánlottak az amolyan megelőzési módok. – Azt már az az isten se tudja pontosan, mi az igazság, mennyit manipulálnak a hivatalos szervek az adatokkal. Ha meg nem ferdítenek, akkor is elég vacak a helyzet – gondolta magában. Mindegy! Végül is, minden mindegy. Vagy mégsem? A második vezető hír? Na, az nem! Amikor a második hír a szomszédos ország nagyhatalmi lerohanásáról szólt, és a hírben a leírás a harcászati előkészületekről, akkor az jól elszúrja a reggeli kakaóhoz való kedvet. A tankok riasztó sora a fényképeken tisztán szemléltette a helyzetjelentést, ma ilyet tolt az arcába a reggeli hírözön.
Hát háború, megint háború! A fenébe! Igen, ő ezt megmondta. Tegnap reggel már sejtette, valami van a levegőben, nem hiába álmodott olyan furcsát egymás után háromszor is. Hétvége óta minden hajnalban ugyanaz az álom kapta el. Gyerek volt, talán négyéves, kint állt a régi házuk hátsó udvarában. Milyen szép is volt, bár kissé kopottnak látszott és kissé tágasabbnak, mint a valóságban! Ahogy ott állt a szilvafa alatt, nézett az égre és egyszerre látott napot és holdat ott fent az égen. Kicsi volt, nyújtózkodott egyre magasabbra kívánt látni, túl az alacsony, fűzfaágakból font kerítésen. Mikor végre ezt elérte és átnézve a ritka ágak közt azt látta, hogy két kedvenc kakasa verekszik, megijedt és visszahuppant. Három éjjel egymás után ugyanaz!
Ezt az álmát elmesélte a boltban Tecának, az üvegvisszaváltóban dolgozó asszonynak. Vele évek óta futólag ismerték egymást és olykor pár szót váltottak, small talk beszélgetéseiknek témája mindig tiszta volt. Jól tudták egymásról, hogy mindketten nyomorult helyzetben vannak. Mindketten fillérekből éltek, elhagyatottak és levertek voltak állandóan, ápolatlannak tűntek. Miután elmesélte az álmot, Teca azt mondta, ő majd ezt jól megnézi, mit jelenthet az ilyesmi. Eldicsekedett, hogy igenis meg tudja nézni, mert van neki erre egy régi könyve. Még a nagyapója hozta Pestről, a múlt században, mikor ácsként dolgozott valami szállodaépítésen. Ennyiben maradtak. Meg is nézte Teca este a jeleket, aztán ma reggel kissé rémülten mondta el neki, hogy az Álmoskönyv szerint Nap és Hold egyszerre az égen meg viaskodó kakasok rossz jelek. Azok bizony háborút jeleznek. Az álmok nem hazudtak, az anyja tudott erről sokat mesélni, jaj, babonásan hitt abban, hogy mindent meg lehet előre álmodni.
– Kezd hideg lenni, kilenc is jóval elmúlt, ez most így rendes kitolás velem. Ki tudja, meddig fogok itt várni, míg valaki jön? Be kéne csengetni valakihez, de senkit nem ismerek. Nem is reggeliztem, csak az a kávé, meg a fél zsemle, az a jó száraz tegnapelőtti. Pisilni is kell, szóval szépen vagyunk – morogta az orra alá Z. Zoltán alacsony nyugdíjú kerekesszékes mozgáskorlátozott. Utálta azt az érzést, amikor bepisilt, sajnos állapota romlásával ez egyre gyakrabban fordult elő. – Kimosakodni a húgyból. Szép napunk lesz, kedvesem, gyere, gyere, táncolj velem! – dudolászta magában megadóan, majd arra gondolt, ha már itt van, akkor ugyan mit is kezdjen az álomfejtés eredményével. Mert tulajdonképpen amiatt kérte erre Tecát, hogy valami gyakorlati haszna legyen belőle. Miként viselkedjünk, ha kitör a háború? Mit vásároljunk? Milyen legyen a napi menü? Ihat-e alkoholt az ember lelki bajok, félelem, depresszió, pánikroham esetén? Mit ajánl a pszichológus? Mint egy rossz női magazin főcímei, úgy sorakoztak elé ezek a kérdések.
Az ölében lévő táskára nézett. Még egyszer átgondolta a már elvégzett bevásárlást. Ezek szerint vásárolt harminc deka parizert, egy vekni kenyeret, két kiló krumplit, egy literes palacknyi étolaj is sikerült, volt egy kiló rizs, vett tejfölt, fél kiló lecsókolbászt, az olcsóbb fajtából – hiába, ha magas a dátum s messze még a nyugdíj, akkor spórolni kell – és vásárolt még élesztőt, meg két kiló lisztet is. Hogy ha ilyen a helyzet, és nemigen jó kint mászkálni, akkor legalább megpróbál saját maga kenyeret vagy valami ahhoz hasonlót sütni. – Mekkora barom vagyok! – gondolta. – Lisztet veszek, meg hozzá élesztőt, de minek? Süthetem az eszem legfeljebb, mire megyek ezekkel, ha nem lesz se gáz, se villany a rohadt háború miatt? Ott fog megkukacosodni a liszt, beszárad az élesztő, mert háborúban nincs idilli kényelmi állapot, nincs otthoni sütögetés. Bassza meg, valami piát vehettem volna liszt helyett! Egy kis szilvát, vagy valami konyakot. Ha itt ér a vég, kinek van kedve behugyozva és józanul megdögleni? Sütőrum, az van fent a szekrényben. Fent. Rummámorban megdögleni, az igen! De még az is jobb lenne, mint idefagyni! – dühöngött tehetetlenül, és a fogát csikorgatta, már patakokban folyt a könnye, nagyon fázott kint a bejárat előtti részben, ahol alig volt két fok.
A lift nem mozdult, csend volt, csak a város szokásos moraja, az a zsongó háttérzaj állandósult a fejében. Fáradtnak érezte magát. A kihűlés okozta halálkor az azt elszenvedő előbb elálmosodik, majd elalszik, azaz végleg elalszik. Van-e álma? Nem tudni, mert senki nem jött vissza, hogy elmesélné. Úgy gondolta utolsó erejével, ha álomba merül, neki ott dolga lesz. Ha álomba ér, ha ott lesz, ha azt fogja látni, akkor elfordítja a Napot balra, a Holdat jobbra, letakarítja őket, nem lesznek egyszerre az égen. A kakasok enni kapnak és hoz nekik jércéket, kurizáljanak, kakaskodjanak, szaporodjanak. Megtöri az álombeli jóslatot. Egy meleg kakaó, de jólesett volna! Ja, és ha vége az egésznek, akkor ki kell kapcsolni a híreket. Boldogtalan, izgatott, szomorú állapotba hozza az embert. Csak nem a lift zúg? Nem értette a kérdést. Álmos volt már, nagyon álmos.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
