Mindszenty Életkapuk: emlékkiállítás nyílt a Selye János Gimnáziumban – KÉPGALÉRIÁVAL

Mindszenty Életkapuk: emlékkiállítás nyílt a Selye János Gimnáziumban – KÉPGALÉRIÁVAL

Tavaly volt 130 éve annak, hogy a Vas megyei Csehimindszenten megszületett Mindszenty (eredeti nevén Pehm) József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Az évforduló közeledtével, még 2020-ban a Mindszenty Alapítvány a Párbeszéd Házában egy emlékkiállítást készített, amelyen keresztül bemutatta a bíboros életútját és személyes tárgyait.

A „beszédes“ vándortárlat tavaly ősszel Magyarországról átkerült Szepsibe, onnan pedig a napokban a komáromi Selye János Gimnázium első emeleti folyosójára, ahol január 11-én ünnepélyes keretek között megnyitották. Mindszenty József példás életútjáról és a kiállításról a gimnazisták rövid zenés-irodalmi műsora (összeállította Farkas Adrianna tanárnő) és Andruskó Imre gimnáziumigazgató bevezetője után Nagy Brigitta, a Mindszenty Alapítvány irodavezetője, valamint Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye kanonokja és Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke szólt. Bónuszként pedig egy másik támogató, Győry Gábor vállalkozó vezette be a jelenlevőket a bíboros egyetlen szenvedélye, a szivarozás rejtelmeibe. A további támogató, Méhes Vilmos személyes okokból nem lehetett jelen a megnyitón.

Hírdetés

A kiállítás elemeiként is megjelenő Mindszenty Életkapuk a bíboros életének négy szakaszát jelképezik, s azokon a látogatók is átléphetnek. A szülőföldön töltött gyermekkorából eljutunk a pap- majd püspökké szentelésen át a börtönévekig, illetve az emigrációig. Végül megérkezünk az utolsó állomásig, amely az örökkévalóságot szimbolizálja. A hét szóhoz hét színes tabló párosul, mint egykor a főpásztort a templomi oltáron fogadó hét gyertyaszál, valamint egy fiataloknak szánt vetélkedő, hogy ne csak megnézhető, de megfejthető is legyen a kiállítás.

Hét köznév és jelző, s az életszentséget elismerő hivatalos cím, melyekkel összefoglalható a XX. század egyik legnagyobb magyarjának tántoríthatatlan hűsége hitéhez, népéhez, hivatásához. Ezek a szavak a következők: a fiú, a pap, a főpásztor, a vádlott, a rab, a kiszabadított, az emigráns és a Tiszteletreméltó.„Széchenyi után a legnagyobb magyar” – mondta róla Habsburg Ottó.

A több hétig Komáromban maradó kiállítás érdeklődés esetén majd más felvidéki helyszínekre utazik. Minderről további részleteket a Magyar 7 hetilap január 17-ei számában olvashatnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »