Mindig a libnyaf szőlő a legsavanyúbb

Nem lennék most szívesen liberális.

Nem csak azért, mert liberálisnak lenni eleve is szar, hiszen ki bír napi 24 órában hisztizni, folyton megsértődni és pánikolva safe space-eket keresgélni, ahova elbújhat a valóság és a nem fekete filozófusok elől, hanem azért is, mert az elmúlt néhány hónap nagyon sűrű volt nekik. A rengeteg információt feldolgozni (értsd: rinyálni miattuk) biztosan nagy erőfeszítés.

Erre a legnagyobb lapáttal nyilván a Trump győzelem tett rá, de amikor már épp megszokták volna, hogy a világot nem tudják sem újraszámlálással, sem személyes névmások mögé bújva megváltoztatni, egy meleg zsidó, akinek tulajdonképpen az ő oldalukon kellene állni, beléjük vágta a kardot azzal, hogy a megalázásukról könyvet írt. Sőt, negyedmillió dolláros szerződést is kapott érte, mindezt pedig egy olyan kiadótól, akik ugyanúgy foglalkoznak haladó gondolkodók műveivel is. Illetve legfőképpen velük foglalkoztak. Eddig. Szar lehet, amikor onnan kapja az ember az ütést, ahonnan a legkevésbé várja.

A halottba belerúgni, bár nem illik, Milo Yiannopulous mégis megtette azzal, hogy az egészet a liberális kritikáknak köszönte meg, amik szerinte reklám nélkül is bestsellerré tették a még meg sem írt könyvét, pusztán az előzetes vásárlásoknak köszönhetően. Touché! Bánhatja a Twitter, hogy a Ghost Busters-es sráccsaj, Leslie Jones miatt kidobta, megteremtve ezzel a platformot a történelem legnagyobb politikai trollkodásának, amely nem csak személyes szinteken szórakoztató, de kétségtelenül megágyazott a Fehér Házban a hamarosan hivatalba lépő istencsászár-apunak is.

Zárójel: ha éppen ráérnek, mindenképpen olvassák el ezt a Mandineren megjelent kis összefoglalót arról, hogy bácsfidianázták meg álhírekkel és sima hazugságokkal a Milo fémjelezte és Trump mögött álló alt-right mozgalmat és keverték össze sikeresen a Magyarországról is kidobott Spencer vezette alternatív jobb nevű, néhány demens öreget felvonultatni képes neonáci brigáddal.

A liberálisok egyébként csodálatos szuperképességekkel rendelkeznek, egészen elképesztő például, hogy az anatómiai határok ellenére is sikerült magukat nekifutásból tökön rúgni. Ilyet eddig maximum a rajzfilmekben láttunk.

Hírdetés

Viszont egy valamire való liberális még a teljes megsemmisülés után sem adja fel ezért biztos, ami biztos elkezdődött egy gigantikus méretű hisztéria kampány a legmelegebb szupergonosz ellen, akit egyébként ők maguk teremtettek egy óvatlan pillanatban: az ELLE Magazin például azt írta, hogy “a könyv nem csak felháborító, de egyenesen veszélyezteti az emberi életet”. Nem világos, hogy hogyan, bár ha 500 oldal körül lesz, akkor a Nemzetközi Űrállomásról elindítva biztosan fel tud gyorsulni annyira, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozhasson, h az ember fejére esik. Ja, még azt is írták, hogy Milo tulajdonképpen egy emberként felel az ébredező neonáci mozgalomért. Igen, tényleg ezt írták le. A kezükkel. Neonáci. Egy meleg zsidó.

Különös, de eszükbe sem jut gondolkodni.

Ez persze még semmi: a Book Reviewer, ami egy viszonylag prominensnek számító könyvkritikus oldal például tiltólistára is helyezte a Simon & Schuster kiadót. Úristen, vajon most mi lesz? Biztosan nagyon ki vannak ezen akadva, nyilván már nem is éri meg nekik kiadni a Dangerous című könyvet. Ja, de.

A jelenségre reagálva Milo a következőt nyilatkozta a The Hollywood Reviewnak:

“Sokkal erősebb és befolyásosabb vagyok, mint valaha, és a Milo jelenség ez által a könyvbotrány által került be a mainstreambe. Emberjogi bajnokok, itt az ideje, hogy rettegjetek.”

A hőbörgést Paris Hilton művésznő maxolta ki azzal, hogy nem csinált semmit. Az unatkozó milliárdos, soha nem dolgozó rinyapina közölte, hogy ő fel van háborodva, de nem mond inkább semmit. Amellett, hogy ezt nagyon köszönjük, azért tisztában vagyunk vele, hogy ez egyébként a liberális hadviselés egyik csodafegyvere: a nem mondunk semmit, elvonulunk, esetleg bebasszuk magunk után az ajtót, és remeg a lélegzetünk.

A könyv amúgy március 14-én kerül a boltokba, feltételezzük, hogy Komáromy Gergő már elő is rendelte, hogy elégethesse nyilvánosan.

Mi megint remekül szórakozunk.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »