Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának (1933. május 13.) 93. évfordulója alkalmából május 9-én Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be szentmisét az érdi Szent Mihály-templomban. A liturgiát követően a hívek a templomkertben imádkoztak a főpásztor vezetésével az apáca mielőbbi boldoggá avatásáért.
A szentmisén koncelebrált Hajdu Ferenc általános helynök, Szakács Péter megbízott irodaigazgató, Mojzer György érd-tusculanumi és Papp László diósdi plébános.
Az ünnepre érkezők nevében Mojzer György plébános köszöntötte a főpásztort, aki örömét fejezte ki azért, hogy együtt adhatnak hálát, és kérhetik a Jóisten kegyelmét Mária Margit nővér és Kaszap István mielőbbi boldoggá avatásáért.
A megyéspüspök szentbeszédében visszaemlékezett a vizitációs nővér életútjára. „Bogner Mária Margit mindössze 28 évet élt, de mi mindannyian tudjuk, hogy az a 28 év egy teljes élet volt az ő számára. Ebben az életben volt sok keserűség, bánat, és volt sok öröm is. Keserűség és bánat a világ szerint, de nem az ő lelkében – fogalmazott a püspök. – Hiszen testi betegségét, fogyatékosságát erős lélekkel viselte. Nem panaszkodott és nem kesergett miatta.”
Spányi Antal hozzátette, az fájt neki, hogy a kolostorok kapui mind zárva maradtak előtte. Istent egész életével szolgálni kívánta, de erre nem nyílt lehetősége a korabeli Egyházi Törvénykönyv előírásai miatt. De az életében sok öröm volt mégis. „Valahogyan ő volt mindig a középpontban, és nem azért, mert ki akart tűnni, hanem mert
Amikor a vizitációs nővérek kolostorának ajtaja megnyílt előtte, egész élete örömbe és boldogságba fordult. „Nem azért, mert ez olyan földi boldogságot jelentett neki, hanem azért, mert
Mi volt ennek az Istenre találásnak a legfontosabb forrása? Azt gondolom, hogy a keresztsége. Az a keresztség, amelyben mi mindannyian részesültünk, és amelyben Isten gyermekeivé válunk.”
A megyéspüspök beszédében azt is kiemelte, milyen fontos, hogy a keresztség szentségét komolyan vegyük, hisz általa Isten gyermekei vagyunk. Természetesnek vesszük, hogy meg vagyunk keresztelve. Közben nem megyünk templomba, eltérünk az Egyház tanításától, és más utakon járunk az életünk útján.
„Fontos volna a keresztségünk szentségét máshogy nézni. Rádöbbenni, hogy mekkora nagy ajándék Istentől az, hogy mi megkereszteltettünk. Fontos volna, hogy az egész életünkben mindig a keresztség szellemében éljünk.
Nem úgy, ahogy a világ adja, hanem valami egészen másféle módon. Próbáljunk meg úgy segíteni másokat, úgy fölemelni másokat, ahogy Jézus egész életében tette. Úgy gondolom, Mária Margit nővér megértette keresztségének fontosságát és szentségét, és ezért volt képes arra, hogy a nyomorúságban, a betegségben, az elutasítottságban, mindenféle bajban a lelkében mégis derű legyen, az életével másokat segítsen, és valahogy az egész életével Jézus Krisztusról, az Egyházról, az Istenről tegyen tanúságot az emberek előtt.”
Spányi Antal végül így buzdított: „Fontos, hogy életünk példájával mutassunk igazán tanúságtételt a kereszténységünkről. Fontos, hogy bátran ki merjünk állni a keresztény igazságokért, és merjünk róla tanúságot tenni.
Adja az Úr, hogy szítsuk föl magunkban a keresztségi kegyelmet, erősítsük meg magunkban krisztusi küldetésünket, a tanúságtételt, legyünk ennek a világnak sója és kovásza, és formáljuk a világot, hogy benne Isten országa eljöjjön közénk.”
A szentmise után a hívek a megyéspüspök és a papság vezetésével Bogner Mária Margit sírjához vonultak, ahol együtt imádkozva kérték Szűz Máriát, hogy a szent életű nővért mint az egyszerűség, a szívbéli alázat, a hűség példaképét mielőbb a boldogok között tisztelhessük.
Szöveg: Kirschné Schöffer Nikolett
Fotó: Kovács Marcell
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
