Mindent visz Kisvárda környékén a sírban táncoló temetkezési vállalkozó

Mindent visz Kisvárda környékén a sírban táncoló temetkezési vállalkozó

Egy Kisvárda melletti településen már fel kellett hagynia a tevékenységével az egyik temetkezési vállalkozónak pusztán azért, mert az egyik konkurense az Omega Temetkezést vezető ifjabb Paróczai László, akinek óriási hátszele van. Információink szerint ugyanis Seszták Miklósnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjének és a kisvárdai térség országgyűlési képviselőjének köszönhetően szinte bármit megtehet az Omega első embere. Paróczai ezt kérdésünkre tagadta, állítása szerint „leesett az álla” ezt firtató kérdésünk hallatán, de úgy tudjuk, ettől még nem csinál titkot abból, hogy egyeduralomra törekszik, többször is hangoztatta ezt. Ám nemcsak a minőségi munkával igyekszik elérni mindezt, hanem úgy, hogy közvetve és közvetlenül Seszták támogatásának köszönhetően már a szabályok és törvények betartására sem kell olyan nagyon ügyelnie. Paróczai – aki egyébként hazánkat képviselte a trencséni V4-es nemzetközi sírásó versenyen – lapunknak úgy jellemezte a fejlesztési miniszterrel való kapcsolatát, hogy „mint kisvárdai emberek köszönünk egymásnak, de semmi több”.

Ennek köszönhetően több környékbeli temetkezési vállalkozó üzlete is veszélybe került. Egyikük neve elhallgatását kérve vállalta csak, hogy nyilatkozik, de hogy bizonyítsa lapunknak, nem beszél a levegőbe, több dokumentumot, levelet, hangfelvételt és videót is a rendelkezésünkre bocsájtott.

Felmerül például a kérdés, hogy Paróczai hol és mikor szerezte meg a szakmai munkához szükséges kétéves gyakorlatát. A 35 éves üzletember ugyanis 2010-ben indította útjára az Omegát, és egyik környékbeli piaci szereplő sem tud róla, hogy valamikor is megszerezte volna az egyébként szigorúan ellenőrzött hozzájárulást. Paróczai saját bevallása szerint azelőtt a teljesen más profilú családi vállalkozásban segített, de lapunknak elárulta: rendelkezik a szükséges papírokkal, állítása szerint több vizsgát is „száz százalékos teljesítménnyel tett le”.

Honlapján az Omega Temetkezés azt írja: „Kórházi elhalálozás esetén a halottvizsgálati bizonyítványt a kórházi felvételi iroda adja ki a hozzátartozóknak, vagy a megbízott temetkezési vállalkozónak, így mi ezt szívesen elintézzük Ön helyett. Keressen fel minket mielőbb a megbízás megadása érdekében!” Arról már nem lehet olvasni a weboldalon, hogy az Omegának úgymond beépített embere van a kisvárdai Felső-Szabolcs Kórházban. Mindez azért fontos, mert iparági források szerint ma már egy temetkezési vállalkozó alig kap egészségügyi intézményen kívüli elhalálozás utáni megrendelést. Így aztán sejthető, hogy Paróczai élettársának édesanyja, aki a kisvárdai kórház patológiáján dolgozott, mennyi temetést „szervezett le” az Omegának.

Birtokunkban is van egy hangfelvétel, amelyen – egyébként jogellenes módon – az osztály főorvosának segítségével leszervezi egy hozzátartozónak, hogy a „nagyon rugalmas”, „nagyon jó árban dolgozó” Paróczaival kössön üzletet, sőt fel is hívja a temetkezési vállalkozót. A dolog pikantériája, hogy Paróczai élettársának édesanyja még el is magyarázza a hozzátartozónak, hogy „nem adhatunk ilyen felvilágosítást, úgy temetkezésről”. Búcsúzáskor meg is jegyzi, hogy „és akkor mi itt nem is mondtunk semmit”, majd ecseteli még Paróczai cégének előnyeit és mószerolja kicsit a konkurenciáját is. A temetkezési vállalkozó minderre azt mondta a Magyar Nemzetnek: egyszeri eset ez, és szerinte a szóban forgó hozzátartozó „szinte kiprovokálta”, hogy mondjanak neki egy céget mire ő az Omegát ajánlotta.

Hírdetés

http://mno.hu/

A felvételről tud a kórház vezetése is, ugyanis az Omega által háttérbe szorított temetkezési vállalkozók elküldték a főigazgatónak egy levél kíséretében. Ebben azt írják, hogy a speciális kényszerhelyzetbe került hozzátartozók – hiszen a gyász pillanataiban minden szót, gesztust segítségnek néznek az elhunyt temetését szervezők – már olyan mértékben választják Paróczai szolgáltatásait, hogy a többi vállalkozás ellehetetlenül. A tiltott „jelentős és közvetlen marketingtevékenységnek köszönhetően” pedig az Omega jogosulatlan gazdasági előnyre tesz szert, ezért azt kérik a kórház vezetésétől, hogy szüntessék meg Paróczai „anyósának” munkaviszonyát, bár hozzáteszik: tisztában vannak vele, hogy már kialakultak azok az információs csatornák, amelynek segítségével fenntartható a jogellenes marketingtevékenység.

– Tisztázzuk, hogy nem a versennyel van bajunk, mi abban hiszünk, nem ezért támadjuk az Omegát. Mi, az összefogó vállalkozók is versenyzünk, ezzel nincs is semmi baj. Mi csak azt szeretnénk, hogy ne egy szereplőnek lejtsen a pálya – mondja lapunknak az egyik vállalkozó, aki „versenytársaival” azóta a bírósághoz fordult. Olyan levelet kaptak ugyanis a temetkezési vállalkozók Dr. Molnár Sándortól, a Felső-Szabolcsi Kórház korábbi orvosigazgatójától, ami lényegében még őket fenyegeti meg: személyességi- és adatvédelmi okokra hivatkozva utasította vissza a megkeresést. Külön érdekes, hogy Molnár azt írja: „az Önök által leírtak az Önök állításának minősülnek, amelynek – mint írják – az Önök birtokában lévő videofelvétel a bizonyítéka”, csakhogy a felvétel Molnárnak is a birtokába került, a vállalkozók ugyanis egy pendrive-on csatolták a videót a levelükhöz. Paróczai anyósával egyébként annyi történt, hogy áthelyezték a patológiáról a belgyógyászatra, de csak ideiglenesen, mert azóta információink szerint ismét visszakerült a patológiára.

De Seszták Miklós országgyűlési körzetéhez nem csak Kisvárda tartozik, úgyhogy a környékbeli települések temetőüzemeltetését is sorra kapja meg az Omega. Anarcson például úgy tudjuk, Kalinák József polgármester azzal magyarázta a váltást, hogy kapott egy „sugallatot”, hogy miként váltson. Elküldtük kérdéseinket ez ügyben a település vezetőjének, de nem kaptunk választ, ahogy Seszták sem reagált lapunknak.

Komorón pedig ugyanaz a tiltott marketingtevékenység valósult meg, mint a kisvárdai kórház patológiáján. Amikor ugyanis a község önkormányzati képviselő-testülete megszavazta, hogy a ravatalozó üzemeltetője az Omega lesz, szórólapokkal dobálták tele a komoródi postaládákat. A kiadványon ott szerepelt Paróczai telefonszáma („éjjel-nappal hívható”; „teljes körű ügyintézés!”) valamint az is, hogy „haláleset bekövetkezte esetén, az üzemeltetővel vegyék fel a kapcsolatot!”. Biztos, ami biztos, a pecséttel és Farkas Béláné polgármester-asszony aláírásával ellátott szórólapon az üzemeltető szót aláhúzták. Mikor pedig a megkárosított vállalkozók egyike jelezte felé, hogy ez a gyakorlat aggályos és törvénysértő, akkor egy másik szórólappal teltek meg a komoródi postaládák. Ebben az szerepelt, hogy „haláleset bekövetkezte esetén közvetlenül, vagy meghatalmazott másik kegyeleti szolgáltató útján az üzemeltetővel vegyék fel a kapcsolatot”. És nem mintha számítana, de az aláhúzás is eltűnt.

Farkas Béláné a Magyar Nemzetet úgy tájékoztatta, hogy a község ravatalozójának üzemeltetését korábban végző vállalkozás tevékenységével felhagyott, ezért volt szükséges új üzemeltető kiválasztása, amit „minden külső hatás nélkül” tett meg a testület. A polgármester asszony szerint a lakosság tájékoztatása azért volt szükséges, mert esetleges haláleset esetén tudniuk kell, hogy a ravatalozó halotthűtőjébe a holttestet ilyen módon helyezhetik el. A második szórólapra pedig azért volt szükség, mert „a tájékoztatás egy elemét az egyik kegyeleti szolgáltató félreérthetőnek ítélte”.

Megkérdeztük Paróczait arról is, hogy szerinte hogy egyeztethető össze a kegyelettel az, hogy mulatós zenére cigarettázva és vodkára táncol egy frissen ásott sírgödörben? A temetkezési vállalkozó tudta, hogy egy a telefonnal készült videofelvételre utalunk. Paróczai állítja: a felvételen nem igazi sírban állnak, csak szilveszter alkalmából mentek ki „eltemetni az óévet”. Mi azonban úgy tudjuk, hogy a berkeszi temetőben készült a felvétel, amelyen egyébként a temetkezési vállalkozó rövid ujjú pólót visel, és egy igazi sír alján ropja táncát Kis Grofóra. Kérdés az is, hogy ha valóban csak ártatlan szilveszteri tréfáról van szó, amint állítja, akkor miért tett feljelentést a felvétel kapcsán személyiségi jogok megsértése miatt és miért fenyegette lapunkat is perrel. Egyébként úgy tudjuk, hogy a rendőrség már le is zárta a nyomozást Paróczai feljelentését követően.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »