Mindent, de tényleg mindent tud rólunk a Google

Mindent, de tényleg mindent tud rólunk a Google

A Google elindította új oldalát, amely a My activity (Saját tevékenységek) nevet viseli. Ennek „segítségével” immár listába szedve is visszanézhetjük, mi mindent tárol el rólunk a Google.

Hogy rövidek legyünk: úgy tűnik, mindent.

Egyes alkalmazások már eddig is lehetőséget adtak arra, hogy az általuk rögzített adatokat megnézzük, de így, egyben látni az egészet azért elég hajmeresztő.

A funkció nemcsak a Google-kereséseket és a böngészési előzményeket, hanem például a Google tulajdonába tartozó szoftverek használatát is megjegyzi és eltárolja. Ezeket az információkat pedig a cég elsősorban hirdetéseinek hatékonyabb célba juttatására használja fel.

Egy Android operációs rendszer alatt futó HTC telefon esetében például láthatjuk, hogy mikor nyitottuk meg a HTC Sense kezdőoldalt (alapesetben ez minden egyes képernyőfeloldásnál megtörténik), mikor nyomtunk rá az órára – esetleg az ébresztő kikapcsolása végett – vagy az időjárásra, de még arról is tájékozódhatunk visszamenőleg, hogy mikor játszottunk online, vagy mikor kapcsoltuk telefonunkat energiatakarékos módba.

Fotó: MNO

Persze a szolgáltatás nekünk is hasznos lehet, ha mondjuk olyan zenét keresünk, amelyre egyszer már ráakadtunk véletlenül, de elfelejtettük a címét, és így próbáljuk megtalálni ismét.

Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy előzményeinket a Google is látja és eltárolja, a megfigyelés érzése pedig még azok számára is riasztó lehet, akiknek nincs rejtegetnivalója. Arról nem is beszélve, hogy ezek az adatok rossz kezekbe is kerülhetnek, amire – lássuk be – volt már példa bőven, hiába olvasható a My activity oldal tetején az alábbi üzenet: „Csak Ön láthatja ezeket az adatokat. A Google védi adatait, és gondoskodik az Ön biztonságáról.”

Jó hír azonban, hogy az új szolgáltatással törölhetjük is a rólunk összegyűjtött tételeket, valamint le is állíthatjuk azok rögzítését, ami nem biztos, hogy – a leírtak tükrében – haszontalan funkció. Ugyanakkor a Google saját felületén felhívja rá a figyelmet, hogy mindettől függetlenül azért elmenthetnek bizonyos, szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatokat a fiókunkról, mint például azt, hogy milyen Google-terméket használtunk és mikor. Viszont a cég szerint ezzel mindössze minket akarnak megóvni többek közt a kéretlen levelektől, illetve a szolgáltatás színvonalát akarják így emelni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »