Nyitókép: hir6.hu
Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé. Kozma Imre atya szerint az embereknek ilyenkor sokkal nagyobb gondot kellene fordítaniuk arra, hogy békességet teremtsenek a lelkükben.
Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.
Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke korábban elmondta: mindenszentekkor, valamint halottak napján „emlékezni szoktunk”, de az ember ilyenkor sokkal inkább önmagát vigasztalja, amikor a halottakra emlékezik.
„Az embereknek sokkal nagyobb gondot kellene fordítaniuk ilyenkor arra, hogy békességet teremtsenek a lelkükben, mert tele vagyunk szorongással. A halál az ember életösztönét kínozza, és ahhoz, hogy az ember megnyugodjon, tudni kell megbocsátani”
– fogalmazott Kozma Imre atya.
„Ahhoz, hogy szeretetben tudjunk élni egymással, késznek kell lenni arra, hogy az ember megbocsásson”
– fűzte hozzá.
III. Gergely pápa kiszélesítette a megünnepelendők körét
A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is akkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel.
III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette a megünnepelendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.
Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a temetők nagy keresztjénél ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.
A sírokat azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben
A halottak napja jóval későbbi eredetű: (Szent) Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a clunyi bencés apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.
A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló „reményünnepet” a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.
MTI/Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
