Mindenkinek jut zsíros állás: óriási a kormányzat, 1300 milliárd megy el csak erre

Mindenkinek jut zsíros állás: óriási a kormányzat, 1300 milliárd megy el csak erre

2010. április 29-én, amikor az új Fidesz-kormány még csak éppen hogy az alapoknál szervezte magát, Orbán Viktor egy sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy kisebb, egyszerűbb, ésszerűbb kormányzás lesz. Ennek azonban az ellenkezőjét éljük meg 2017-ben, ugyanis egy friss gyűjtés szerint több száz magas rangú vezetőből és tanácsadóból áll a kormányzat.

Orbán Viktor napokkal a 2010-es választás második fordulója után a távirati iroda írása szerint konkrétan azt mondta, hogy

„az új rendszerbe sem a rangkórság, sem kormányzati dáridó nem fér bele”.

Ennek azonban a tények és a számok mintha igencsak ellentmondanának. Egyrészt 2015-ben valamiért miniszter lett Rogán Antalból, másrészt pedig egy szocialista adatigénylés során most a Népszava összesítette, hogy pontosan hány vezető és tanácsadó dolgozik a Fidesz-kormány alatt.

Sok:

  • 11 miniszter,
  • 1 miniszterelnök-helyettes,
  • 56 államtitkár,
  • 108 helyettes államtitkár,
  • 20 kormánybiztos
  • 76 miniszteri biztos
  • 163 politikai főtanácsadóra és tanácsadó

Hírdetés

– ennyien teszik ki a rendszer vezető rétegét. A fizetések eltérőek, de többnyire a havi 1,5 millió forinttól a 800 ezerig terjednek.

Aligha tagadható, hogy a kinevezések számai és minősége mind a rangkórságra, mind a kormányzati dáridóra illik, utóbbinál pedig még ki sem tértünk az olyan apróságokra, mint a Miniszterelnökség teljesen felesleges átköltöztetése, ami több milliárd forintba kerül.

Uniós szinten is élen járunk ugyanis a végrehajtó és törvényhozó szervekre fordított kiadásokban, amelyek 3-ról 4 százalékra nőttek 2017-re, azaz csupán a kormányzásra és az Országgyűlésre évente mintegy 1300 milliárd forint megy el.

A vezetők és főbb megbízottjaik fizetéseiről részletesebben a Népszava írt, de néhány példát mi is kiemelünk közülük: Orbán Viktornak 5 főtanácsadója van, akik összesen 4 912 900 forintot keresnek havonta. Ennél jobban fizet Lázár János, akinek 2 tanácsadója havi 2 522 900 forintba kerülnek.

Így évente csak a vezetői, tanácsadói réteg fizetése milliárdos összegeket emészt fel a költségvetésből, a munka javát végző tömegek még szóba sem jöttek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »