Mindenki megtudhatja, milyen ember is igazából Gyurcsány

Mindenki megtudhatja, milyen ember is igazából Gyurcsány

Egyre jobban zörög az a bizonyos haraszt.

 

A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételeken elhangzó mondatok közül az egyik legmegdöbbentőbb kétségtelenül az volt, ahol Lackner Csaba Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról beszélt.
„Gyurcsány egy kőkemény alkoholista, ezt tudni kell.

A felesége válik tőle, és azért akart kimenni az Európai Unióba, hogy minél távolabb legyen a kedves férjétől” – mondta a kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő.
https://magyarnemzet.hu/belfold/lenyulas-alkoholizmus-stromanok-es-ingat…

(Tartunk tőle, hogy ez utóbbi kijelentésről a teljes igazságot ugyanúgy nem fogjuk megtudni, mint azt, ki volt az a titokzatos Gyurcsányi, akiről a K&H Bank botránya kapcsán beszéltek az érintettek, még 2004-ben)

Azonban szemkilövős, kigyózós, de a prímszámokkal hadilábon álló pártelnök (Gyurcsányi?) neve nem először került összefüggésbe abban a témakörben, hogy a szeszes italokkal való barátsága nem feltétlenül csak odáig terjed, hogy Uram bocsá’ néha megiszik egy két sört, vagy fröccsöt.

Hírdetés

Még tavaly márciusban, az országgyűlési választás kampányában, az ellenzéki pártok tárgyalásának egyikéről – amikor a DK elnöke volt úgymond a házigazda – nyilatkozott így az LMP-s Vágó Gábor: „Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.”

Vágó arra a kérdésre, hogy hogyan érti a részegséget Gyurcsány esetében, azt mondta: azt mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni.

A jelek szerint tehát az a bizonyos haraszt azért zörög annyira, mert most már két felől is fújják.

Winkler József

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »