„Mindenki karácsonya” a Karitásszal – Az ünnepek után is életmentő a segítség

„Mindenki karácsonya” a Karitásszal – Az ünnepek után is életmentő a segítség

Zene, varázslat és a névre szóló angyalbatyuk öröme tette emlékezetessé a Katolikus Karitász „Mindenki karácsonya” ünnepi délutánját december 21-én. Menekült családok, baranyai felzárkózó településekről érkezett fiatalok és a vidéki karitász által támogatott gyerekek ünnepeltek együtt a budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban: több mint 250 ajándékcsomag talált gazdára a 350 résztvevő között.

A meghitt találkozás a Karitász „Tárjátok ki a szíveteket” segélyakciójának részeként valósult meg.

Szeretettel köszöntötte a közel 350 résztvevőt Farkas Gábor, aki már a nyitó szavaival közösségivé varázsolta az alkalmat, felhívta a figyelmet: ez a délután most a találkozásról, az örömről és a figyelmességről szól a „Tárjátok ki a szíveteket!” adventi segélyakció részeként. A Karitász budapesti Integrációs Központjához tartozó menekült családok, baranyai felzárkózó településekről érkezett fiatalok és a Kalocsa-Kecskeméti, Székesfehérvári, Váci Egyházmegyék karitászszervezetei által támogatott gyermekek ünnepeltek együtt.

A programok alatt a kis vendégeket kreatív sarok is várta színezővel, origamival és csillámtetoválással, ahol a Heavy Tools munkatársai segítettek, akik az angyalbatyu ajándékcsomagok összeállításában is részt vállaltak önkéntesként.

Ezt követően a Lui Bűvész Show hozta el a rácsodálkozás pillanatait, majd a Kolompos Együttes betlehemes játéka vidám pillanatokat szerzett: a karácsony valódi üzenete szinte tapinthatóvá vált.

Hírdetés

A délután egyik legjobban várt része a névre szóló ajándékok átadása volt. Az angyalbatyuk jelentéséről Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója szólt a gyerekekhez, hogy megfejtsék, miért „angyal” ez a batyu.

„Mert nemcsak tárgyakat, hanem szeretetet is rejt. Olyan ajándék, amely mögött segítő kezek, figyelem és gondoskodás áll, és egy üzenet: fontos vagy” – mondta.

A színes csomagokat az igazgató mellett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke; Klaus Höhn, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Lőrincz Pál lelki igazgató adták át.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »