Mindenki félreértette Neidermüller Péter szavait

Mint azt nyilván mindenki tudja, nagyszabású tüntetést tartottak Budpesten Neidermüller Péter HírTv-ben elmondott szavai miatt. A tüntetők az erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték. Egyébként Neidermüllernek ajándék csomagot is küldtek, benne egy döglött patkánnyal. A rendezvény szomszédságában viszont ellentüntetést tartottak, ami sikeresen felpaprikázta a hangulatot annyira, hogy nem csak a rendezvényszervezőt verték meg, hanem több összecsapásra is sor került; az utca mindkét oldalán zaklattak illetve bántalmaztak ellentétes politikai platformokhoz tartozó újságírókat és más demonstrálókat egyaránt.

Neidermüller Péter pártársai persze most nem akarják érteni, hogy mit is mondott valójában, de ezen túlmenően általában is csak nagyon kevesen értik, hogy hova akart kilyukadni. Könnyen lehetséges, hogy Neidermüller Péter maga sem érti, mert gondolatai valójában nem is a saját fejében fogantak, hanem a modern, radikális feminizmus hugyos bugyogójából másztak elő. Az “inteszekcionalista feminizmus” bölcsészei, társadalomtudósai szülték meg azt az ordas ideológiát, amelyben a “fehér, keresztény, heteroszexuális férfi” tölti be a társadalmi ellenségkép szerepét. És ezt valószínűleg nem csak egyszerűen kitalálták, hanem ők ezt “kilogikázták”. Amikor meg kellett keresni a nők között a legnagyobb “áldozatot”, akkor arra jutottak, hogy ez csakis a “halmozottan hátrányos helyzetű”, “színes bőrű, leszbikus, a társadalmi többségtől eltérően nem keresztény, nő” lehet. Amikor pedig ellenségképet kerestek, akkor ennek vették a reciprokát, “logikus” ellentétét, így kapták meg a képlet végén a “fehér, keresztény, heteroszexuális férfi”-t. Logikájuk szerint minden társadalmi nyomorúságról leginkább csakis ők tehetnek. Tehát őket kell hibáztatni, gyűlölni és ütni is. Társadalompszichológiai okokból ezt valóban meg is lehet tenni: az önálló védelmi képességekkel rendelkező férfit szabadon lehet (átvitt és közvetlen értelemben is) ütlegelni, senki nem fog a védelmére kelni, hiszen majd ő megvédi magát… Persze kérdés, hogy a társadalmi gyűlölet felszításával szemben képes e megvédeni magát a férfi ugyanúgy, mint a pofonokkal szemben…

Szóval Neidermüller Péter a hülye feminista “társadalomtudósoktól” (biztosan meghívták a CEU-ra is egy kis agymosásra) hallott egy ordenáré badarságot, és az gondolta, hogy azt majd ő is elmondhatja széles nyilvánosság előtt. Elvégre Antoni Ritának sem küldött senki sem döglött patkányt, amikor a parlament előtt a “hófehér, nagy magyar férfiak”-ról handabandázott, rikácsolt a megafonba… Szóval amíg pártársai “nem értik”, addig a legtöbben félreértik Neidermüller Pétert szavait: ő valójában nem is annyira “keresztényezett”, hanem sokkal inkább “férfizott” egy jóízűt. Nem is véletlenül emlegette fel a segítségére siető riporter az “antifeminizmust” is. Követve a logikai láncolatot, ez a kiegészíts azt jelenti, hogy ha egy nő antifeminista, akkor nagy-nagy valószínűséggel náci is.

Hírdetés

Neidermüller egyébként csak abban hibázott, hogy rosszul tanulta meg a leckét: a “férfi”, mint szitokszó után már nem szabad semmilyen kiegészítést tenni, mert akkor esetleg véletlenül minden kijelentés általános alanyba kerül és “félreértődik”. Sajnos biztos vagyok benne, hogy ha Neidermüller Péter a “férfi” szónál kicsit megnyomta volna a hangsúlyt és kitette volna a pontot, akkor Bayer Zsolt is otthon maradt volna, és senki más sem ment volna Erzsébetvárosba pofozkodni.

Pedig ez probléma. A férfiak megbecsülésén túl más okból is. A Férfihangon 2013 óta cikkezünk (lásd itt) arról a világszerte egyre jobban kibomló kereszténygyűlöletről, amely nagyon gyakran a feminista eszméken keresztül követel magának önigazolást. A feminizmus a mai formájában egy társadalmi vírus, egy szociológiai fegyver. Nem is akármilyen vírus, hanem egy ügyesen kivitelezett retrovirus: a férfigyűlölet mellett viszi magával a kereszténygyűlöletet,  a heteroszexuálisok gyűlöletét, a fehérgyűlöletet

Az a társadalom és az a kormány, amely megtűri a férfigyűlölő feminizmust, és ezzel meggyengíti a társadalom láncszövetének legerősebb szemét, vagyis a férfit, az az egész társadalomra enged alattomos romboló fegyvert emelni, rászabadítva a társadalmi zavarkeltés, a pusztító gyűlöletkeltés tucatnyi formáját.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »