Mindenki fejvesztve menekül(ne) Olaszországból, de az illegális bevándorlóknak a legnehezebb

Több ezer Olaszországban dolgozó vendégmunkás küzd azért, hogy éppen hazatérhessen. A nagykövetségeken konzulátusokon igazi ostromállapotok vannak, ugyanakkor az utolsó repülőjegyekért is folyik a harc, és közben az illegálisan bevándorlók problémája is fókuszba került az országban.

Az Il Giornale foglalta össze a kétségbeejtő helyzetet. Egyrészt északról nagyon sokan mennek délre, ők általában olyanok, akik vagy az északi egyetemeken tanulnak, vagy ebben, a jóval fejlettebb régióban találtak munkát maguknak. Lombardia és Veneto tartományok azonban a vírusfertőzés gócpontjában vannak.

Ugyanakkor a külföldiek is menekülnek, és kétségbeesetten próbálnak lecsapni az utolsó megmaradt repülőjegyekre.

Ez még az egyszerűbb helyzet, a legális munkavállalók ugyanis kérhetik a nagykövetségek segítségét. Persze az nem jelenti az, hogy ez könnyű lenne.

Marokkó, Egyiptom, Banglades és Nigéria külképviseletei például aktívan próbálnak segíteni abban, hogy állampolgáraik mihamarabb hazaérjenek. Több ország azonban lezárta a határokat, és a légitársaságok is szüntettek már be járatokat. Mára szinte alig lehet elhagyni Olaszországot.

Hírdetés

Például Albánia nemcsak a légi járatokat, hanem a tengerieket is lezárta. Éppen most készítik elő az utolsó kompokat, amin hazajöhetnek az állampolgáraik. Az elmúlt napokban Brindisiben és Bariban valóságos ostrom zajlott a hajókra való feljutásért.

A román hatóságok február óta különös figyelmet fordítanak az onnan repülővel hazautazók vizsgálatára, plusz automatikusan két hét otthoni elkülönítésbe küldik ezeket az embereket.

Az Arab-félszigetre és az észak-afrikai országokba hazajutni kifejezetten nehéz. A Fly Emirates járatai még működnek, de már bejelentették, hogy le fognak állni. Casablancába vagy Kairóba is nehéz hazajutni. Milánóban ezen országok külképviseleti szintén ostrom alatt vannak. A szlovén határon két autóbusznyi ukrán állampolgár van patthelyzetben, ugyanis a hatóságok nem engedik át az Olaszország felől érkező járműveket. Az ukrán kormány arra készül, hogy légi folyosón menekítse ki őket.

Olaszországban viszont van fél millió illegális bevándorló is. Ők csapdahelyzetben vannak, nincsenek ugyanis irataik, amelyek lehetővé tennék az utazást. Aki nagyon haza akar menni, az ismét a tengeren kell átkeljen, ezúttal azonban visszafele.

Az ő helyzetük a legnehezebb, ugyanis nekik általában pénzük sincs ellátni magukat, a szociális ellátórendszer ugyanis most nem tud rájuk is összpontosítani. Ők a következő hetekben kritikus helyzetbe fognak kerülni. (hírszerk)

Fotó: Wikimedia Commons


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »