Minden tizedik orvos 70 év felett van Magyarországon – a WHO szerint ez időzített bomba

Minden tizedik orvos 70 év felett van Magyarországon – a WHO szerint ez időzített bomba

Tovább gyorsul a magyar orvostársadalom elöregedése: egyre több a nyugdíjaskorú orvos, vészesen fogy az utánpótlás.

Tovább fokozódik a magyar orvostársadalom elöregedése, friss adatok szerint ugyanis 2024-ben a még praktizálók 23,4 százaléka töltötte be a jelenlegi nyugdíjkorhatárt. A dolgozó 70 év feletti orvosok aránya is tovább emelkedett: 13,44 százalékát adták az összes dolgozó orvosnak – írja a Pénzcentrum.

Hírdetés

A KSH friss adatai szerint 2024-ben átlagosan 43 123 orvos dolgozott Magyarországon a fogorvosokkal együtt. Ez 2,5 százalékos növekedés a 2023-as adatokhoz képest és már második éve, hogy meghaladja az orvosszáma a 2019-es szintet. Ebből a 43 ezerből 10 ezren 65 év felettiek, ezen belül is 5795 fő volt 70 év felett. A 40 év alatti orvosok állománya is nő, de nem olyan ütemben, mint az időseké. Ami szűkülni látszik, az a 40 és 65 év közötti korosztály aránya. A nők aránya 58 százalék körül stagnál 2020 óta.

Az orvosok életkori megoszlása megyénként hatalmas különbséget mutat: Jász-Nagykun-Szolnok megyében 31,5 százalékot, Nógrádban pedig 36,5 százalékot tesznek ki a nyugdíjaskorú, de még praktizáló orvosok, míg Hajdú-Biharban mindössze 13,3-at. Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy területén minden hatodik, Nógrádban minden ötödik orvos 70 év feletti.

A WHO két éve tett közzé egy elemzést, mely szerint az általuk vizsgált 44 országból 13-ban az orvosok 40 százaléka 55 évesnél is idősebb. A szervezet szerint „időzített bombán ülünk”, mert az idősödő szakembereket nem lesz kikkel pótolni. Az 55 év feletti orvosok aránya Magyarországon a KSH 2024-es adatai alapján 42 százalék volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »