„Minden sz@r!” – mondta Kádár János 2.0, aztán szépen hazahúzott

„Minden sz@r!” – mondta Kádár János 2.0, aztán szépen hazahúzott

Novák Katalin köztársasági elnök asszony választás előtti beszédéhez nem fűzök semmit. Az úgy volt jó, ahogy volt – talán egyetlen pontot kivéve: minket nem az oroszok, hanem a szovjetek szálltak meg. Na, de aztán jött ez a modernkori szemüveges Kádár János, és negyedórában megmondta a tutit.***

Nem fogom fésülgetni a szavaimat. Ez a Róna, akit az egyesített ellenzék úgy harangozott be, mint az a Jolly Joker, aki aztán valóban a nemzet egységét tudná megtestesíteni, ez kérem egy igazi, békebeli, populista barmot csinált magából! És mindehhez csak 15 percre, na meg egy mikrofonra volt szüksége.

Kezdjük talán azzal, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony (lehet ízlelgetni!) világos és egyértelmű beszéde után, amely olyan finom kis retorikai gyöngyszemeket is tartalmazott, mint az oroszrulett kifejezés, és amely egyértelműen kifejezte hazánk elköteleződését Európa felé, valamint egyértelműen elítélte az indokolatlan orosz agressziót, szóval ez után a beszéd utána ebbe a jóságos nagypapa kinézetű agyalágyultba annyi rögtönzés se szorult, hogy legalább a saját beszédéből kivegye az ellentmondó részeket.

Nem, bizony! Ő továbbra is hozta a Göncz Árpád-féle álságosan negédes, hányinger keltően leereszkedő formát, amiben olyan szinten nyalt be szeméremcsontig Gyurcsány gazdának, hogy arra már szavak sincsenek.

***

No, de az ok, amiért ezt így ebben a környezetben el merte mondani, hát, kérem, az itt az érdekes!

Ez a beszéd, Róna Péter Zsolt beszéde ugyanis nem egy választás előtti kortesbeszéd volt, hanem egy kutya közönséges balos propaganda, ami a populizmus bámulatosan sokszínű eszköztárának minden szóvirágát felvonultatta.

Hogy miért?

Mert tudta, hogy ma ő itt labdába se rúghat.

S ha már tudta, mert máskülönben a szánalmas, de gonosz emberekhez hasonlatosan ő is nagyon okos, no, hát akkor lenyomott már gyorsan egy olyan fasza kis O1G-mintás lakossági fórumot, amit Márki-Zay, vagy Jakab is megirigyelhetett volna.

Egyszóval Novák Katalin beszéde után felment a szónoki pulpitusra ez a beszélő ellenzéki plakát.

Hírdetés

***

Akit azért legszívesebb legalább annyira megszidnék mindenféle nonkonformista módon, mint azt a szalonidiótát, aki kitalálta, hogy elfogy a benzin a kutakon!

Merthogy olyan helyzetben, amikor a szomszédunkban háború dúl, s mi világosan elmondtuk az álláspontunkat, egyszóval ilyen helyzetben náci és szovjet haláltáborokat vizionálni, és Orbán Viktort orosz, meg törökbarátsággal vádolni nem csupán nevetséges, de egyenesen vérlázító, mi több, uszító!

Mert ha igaz, hogy Orbán Putyin-barát, akkor Merkel, Macron, de még maga Gyurcsány is Putyin-barát.

És akkor most tényleg ne foglalkozzunk olyan piszlicsáré semmiségekkel, hogy az országok vezetői nem barátságokat kötnek kisujj-esküvel megpecsételve, hanem érdekszövetségeket kötnek, mely szövetségek mindig meghatározatlan időre szólnak.

És ahogyan ez a Boros Péter-paródia mondta, csak mondta a betanított papagájdumát, és ahogyan az alkotmányjogi ismereteit mesterien keverte a tetszése szerinti fikcióval, egyre inkább kezdett a szememben Kádár Jánosra hasonlítani.

Még valami fajin kis nemlétező tájszólást kellet volna a nyelve hegyére rittyenteni, és néha elmondani, hogy „a nyugati internacionalizmus…”.

Hiszen a két izmus Kádár óta helyet cserélt, s most a nyugat összevissza földjén alakult ki az a fajta társadalmi és kulturális összetétel, ami igen jól kedvez a lenini értelemben vett internacionalizmus szovjet-orosz gondolatának.

***

Akinek van gyomra hozzá, az nézze végig, vagy olvassa el kivonatolt formában az ókori Róna beszédét. Nekem még idézni sincs kedvem belőle, mert már a gondolatától is savlekötőt kéne szednem.

Egyedül az vigasztal, hogy a vén bohóc a rá osztott szerepet eljátszotta, aztán szépen elhúzott szélsőbalra.

Ki tudja, most talán éppen sokadjára nézi vissza tanulási szándékkal Novák Katalin köztársasági elnök asszony beszédét, és közben úgy nyeli a savlekötőt, mint kacsa a nokedlit.

Vagy, mint Kádár János a krumplilevest…

() VBT ()

The post „Minden sz@r!” – mondta Kádár János 2.0, aztán szépen hazahúzott appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »