Minden napra egy pofon a Fidesz-birkáknak: hazafiakat figyeltető gyurcsányista titkosszolgálati vezetőt küldenek nagykövet-helyettesnek Amerikába az "elszámoltatók"

A nyár végén nagyjából egyszerre érkezett, illetve érkezik új első beosztott az USA budapesti és Magyarország washingtoni nagykövetségeire. A misszióvezető-helyettesi posztot hagyományosan karrierdiplomaták töltik be, hatványozottan fontos szokott lenni a szerepük, ha a nagyköveti poszton épp politikai kinevezett van. A személyük a fogadó ország nyilvánossága számára mégis ritkán szokott hírértékű lenni. A legismertebb kivétel a közelmúltból André Goodfriend, aki Eleni Kounalakis nagykövet távozása és az utódnak jelölt Colleen Bell elhúzódó beiktatása között első beosztottként ideiglenes ügyvivőként vezette a pesti követséget, és vált a magyar közélet markáns figurájává a kitiltási botrány idején.

Budapestre múlt héten érkezett az „új Goodfriend", azaz az új misszióvezető-helyettes, az igen tekintélyes életrajzzal rendelkező David J. Kostelancik. 2014-2015-ben a Kongresszus Helsinki (európai biztonsági és együttműködési) Bizottságának volt külügyminiszteri főtanácsadója, azt megelőzően pedig a régióval és különösen Oroszországgal foglalkozott. 2012-2014-ben az amerikai külügy európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó irodájának oroszországi ügyekkel kapcsolatos részlegét vezette. Azelőtt a nemzetközi kábítószerellenes és rendészeti ügyekkel foglalkozó iroda európai és ázsiai hivatalának igazgatója volt, a rendészettel, bűnüldözéssel és kábítószerellenes tevékenységekkel kapcsolatos amerikai segítségnyújtási programokat koordinálta. 2008 és 2010 között a moszkvai nagykövetségen volt helyettes és ügyvivő politikai tanácsos, de korábban is szolgált Moszkvában az akkori nagykövet különleges tanácsadójaként.

Az Index értesülése szerint a washingtoni magyar nagykövetség szintén megüresedő misszióvezető-helyettesi posztjára egy kissé rendhagyóbb előéletű diplomata érkezik, Hetesy Zsolt, aki a 2000-es években még a hazai titkosszolgálatok egyik vezetőjeként vált ismertté.

Hetesy 2002-2007 között, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (NBSZ) vezette főigazgatóként. Az NBSZ egyfajta szolgáltatóként működik, ide fut be minden olyan kérés, ami például lehallgatásra vagy figyelésre vonatkozik. És nem csak a polgári és a katonai titkosszolgálatok, de például a rendőrség, a nyomozó ügyészség, a NAV lehallgatásra, figyelésre, technikai eszközök vagy fedőokiratok biztosítására vonatkozó igényei is ide érkeznek.

Hetesy az NBSZ után 2007-2010 között az Információs Hivatalt (IH), azaz a magyar hírszerzést vezette főigazgatóként, tehát összesen nyolc éves titkosszolgálati vezetői múlt van mögötte.

Hetesyt egykori kollégái "jó politikusnak" ismerik, aki amikor pozícióban volt, igyekezett ápolni a kapcsolatokat más szolgálatok vezetőivel. Angolul nagyon jól beszél, tanult az Egyesült Államokban is. Van olyan idősebb volt kollégája, aki szerint Hetesy legalább olyan nagypályás, mint az egykor szintén az IH kötelékében dolgozó Czukor József, akiből később berlini nagykövet lett, jelenleg pedig Orbán Viktor egyik fontos külügyi tanácsadója.

Abban azonban megoszlanak a vélemények, hogy miért pont Hetesyt küldik Washingtonba. Van, aki szerint ebben semmi meglepő nincsen, és egyáltalán nem ritka, hogy diplomáciai pályára terelnek egy volt titkosszolgálati vezetőt – jelen esetben inkább az a fura, hogy Hetesy az MSZP regnálása idején került vezető pozícióba, tehát a személyét a szocialistákhoz kötik – írja az Index.

Jobbik: megdöbbentő a szocialista éra kémfőnökének kinevezése

Megdöbbentőnek tartja a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hogy az egykor az elszámoltatás jelszavával hatalomra jutó Fidesz-kormány most a Gyurcsány-éra egyik újabb „nagy halát”, Hetesy Zsoltot nevezte ki a washingtoni magyar nagykövetség misszióvezető-helyettesének. Ismert, hogy Hetesy Zsolt 2002 és 2007 között, azaz a legsötétebb Gyurcsány-korszakban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója volt, majd 2010-ig, már a Fidesz-kormány idején a magyar hírszerzés csúcsán állt. A Jobbik érthetetlennek tartja hogyan kerülhet az egykori szocialisták bizalmi embere az egyik legfontosabb külpolitikai reláció operatív vezetői tisztségébe, különös tekintettel arra, hogy Hetesy semmiféle korábbi diplomáciai tapasztalattal nem rendelkezik.

A cinizmus csúcsának érezzük, hogy a 2006-ban a saját polgáraira viperával támadó Gyurcsány-kormány bizalmasa, aki akkoriban talán pont a nemzeti oldal szereplőit figyeltette meg, éppen akkor kapott kinevezést, amikor a tíz évvel ezelőtt a demokráciát lábbal tipró kormány ellen fellépő Budaházy Györgyöt és társait a bíróság példátlanul szigorú ítélettel sújtotta.

A Jobbik szerint a Szijjártó Péter vezette külügy teljes erkölcsi csődjét és a Fidesz valódi, korrupt arcát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bukott szocialisták és liberálisok olyan prominens személyiségei, mint Dobolyi Alexandra, Kóka János, Eörsi Mátyás, vagy Szent-Iványi István, vagy most Hetesy Zsolt is annak a kormánynak támogatását és szimpátiáját élvezik, mely egykor éppen az ő leváltásuk ígéretével jutott hatalomra – írja közleményében Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő.

Korábban írtuk:

Eörsi után Dobolyi: nagykövet lesz Veres János korábbi ribanca (ma már felesége)

Eörsi sem érti, miért jó a Fidesznek, de a nagy elszámoltatók őt jelölik egy nemzetközi szervezet élére


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »