Minden napot komoly kihívásként élnek meg az egyszülős családok

Minden napot komoly kihívásként élnek meg az egyszülős családok Száz Ildikó2026. 09. 02., sze – 14:07 Léva |

A Kis lépések – Nagy változások projekt keretében az ONE PARENT civil szervezet folytatja munkáját a lévai térségben is, és elsősorban a hat évnél fiatalabb gyermekeiket egyedül nevelő szülők támogatására fókuszál.

Segítők látogatják a családokat, hogy kellő támogatást nyújtsanak nekik a kilátástalannak tűnő helyzetekben. Hogy ez hogyan is működik, konkrét példán keresztül is szemléltetik a lévai lakosoknak a város önkormányzati honlapján.

„Egy évvel ezelőtt Andrea egyedül volt. Három gyermeket nevelt, adósságokat örökölt a volt partnerétől, és bizonytalan volt abban, hogy ki tudja-e fizetni a lakbért még egy hónapig. A legkisebb gyermeke, aki akkor hároméves volt, közönyös volt, folyamatosan sírt, és senkivel sem akart játszani, még az édesanyjával sem” 

– áll a történetben.

Ezután egy kortárssegítő kezdett rendszeresen járni a családhoz. Először Andreának segített reális családi költségvetést összeállítani, aminek köszönhetően végre további adósságok nélkül tudott megélni. Ugyanakkor játékos formában töltött időt a legkisebb gyermekkel is.

Néhány hónap múlva elérkezett a fordulópont: az idősebb gyerekek jobban teljesítettek az iskolában, a legkisebb abbahagyta az állandó sírást, és most már önállóan kezdeményez közös tevékenységeket.

Az egyszülős családok olyan háztartások, amelyekben egyetlen felnőtt szülő nevel egy vagy több gyermeket. A civil szervezet alapítói külföldi mintára, 2017-ben hozták létre a kezdeményezést.

A legfrissebb, 2026-ban közzétett kutatási adatok szerint Szlovákiában mintegy 156–157 ezer egyszülős háztartás él, vagyis körülbelül minden negyedik gyermekes család egyszülős családnak számít. Az egyszülős családok mintegy 85 százalékában az anya neveli a gyermeket vagy gyermekeket, és csak kisebb részükben az apa. Az ilyen családok különösen ki vannak téve a szegénység kockázatának: a kutatások szerint mintegy 46–50 százalékuk él a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés veszélyében.

Az egyszülős projekt 2025 szeptemberétől 2027 augusztusáig tart, és a JEDEN RODIČ, n. o. (Egy Szülő) szervezet valósítja meg a The Human Safety Net nemzetközi kezdeményezés keretében, amelyet a Generali csoport alapított a hátrányos helyzetű közösségek támogatására.

Az első nyolc hónapos ciklusban, amely során egyénre szabott munkát végeztek a családokkal, 496 egyéni találkozóra került sor. Összesen 21 családdal és 31 gyermekkel dolgoztak. Több közösségi találkozót is szerveztek, közel száz szülő és ennél is több gyermek részvételével.

Hírdetés

A projekt jelenleg Szlovákia három régiójában, Liptószentmiklóson, Varannón és Homonnán, valamint Léván zajlik. Hetente egyszer egy képzett korai gondozó és kortárssegítő közvetlenül a családhoz érkezik, ahol természetes módon, otthoni környezetben zajlanak a találkozások – játék, olvasás vagy a legnehezebb kérdések megbeszélése közben.

Ilyen környezetben természetesebben fejlődik a beszéd, az önállóság, az egészséges önbizalom és a másokkal való játékos együttműködés képessége. A szülők gyakorlati tanácsokat kapnak ahhoz, hogyan támogathatják gyermekük otthoni fejlődését, és nagyobb önbizalmat nyernek saját szülői szerepükben, mert nincsenek egyedül.

A közösségi találkozókon a szülők és a gyerekek egyaránt új barátságokat kötnek, és támogatják egymást. Léván legutóbb a Medulienka családi központban tartották augusztus végi találkozójukat. Azok, akiknek segítségre van szükségük a lévai térségben, felvehetik a kapcsolatot Andrea Bordanovával a következő e-mail címen: [email protected]. Minden tevékenységük teljesen ingyenes a részt vevő családok számára a Generali és a Családok Emberi Biztonsági Hálója kezdeményezés támogatásának jóvoltából. 

Kapcsolódó cikkünk Léva |

A járási székhelyen Štefan Misákot (SMER-SD, SNS), aki 2003 óta állt Léva élén, 2018-ban Ján Krtík független polgármester váltotta ezen a poszton, aki korábban az alpolgármestere volt. Krtík, aki a lévai magyar kulturális szervezetekkel és a Juhász Gyula Alapiskola vezetésével is jó kapcsolatokat ápol, most is függetlenként méretteti meg magát. 

 

Érdekességnek számít, hogy a korábban pedagógusként dolgozó Ján Krtík felesége, Alena Krtíková pedagógus és projektmenedzser is megméretteti magát képviselőjelöltként az idei önkormányzati választásokon.

Krtík egy velük készített interjúban úgy nyilatkozott, hogy folytatni szeretné a járási székhely fejlesztését, mivel jól működő ipari parkkal rendelkeznek. Élvezik a vállalkozók és a cégek bizalmát, ennek egyik bizonyítéka, hogy újabban már fejlesztőközpontokat is nyitnak. Annak, hogy a befektetők fontos bázisnak tartsák Lévát, alapvető előfeltétele az utak megfelelő minősége. Arra kérte a lakosokat, bízzanak a város vezetésében, és váljon szorosabbá a kapcsolatuk az önkormányzattal.

Ján Krtík mintegy két évtizedes önkormányzati tapasztalattal rendelkezik, és Nyitra megye képviselőjeként is dolgozik a régióért, az itt élőkért.

Az idei polgármester-választáson indul Mária Kuriačková független jelöltként, a Smer-SD, a Hlas-SD, az SNS, a Sme rodina és a Republika támogatásával. Július 14-én erősítette meg hivatalosan indulását, nem tagja egyik pártnak sem. Az Együttesen vagyunk Léva mozgalom elindítójaként szólítja meg a választóit, és jelenleg is tagja a városi képviselő-testületnek.

Vladimír Kuny a Progresívne Slovensko, az SaS, a Tím Kraj Nitra, a Demokrati, a Slovensko és a Magyar Fórum támogatásával indul. Testnevelő tanárként kezdte pályafutását, majd fokozatosan belsőépítésszé, borásszá és vállalkozóvá vált.

„Az az érzésem, hogy a városból fokozatosan eltűnik az élet. A belváros egyre üresebb, a közterek elveszítik az energiájukat, és a város mintha megszűnt volna természetesen fejlődni. Ha évekig olyan térrel foglalkozol, ahol emberek élnek, elkezded észrevenni a részleteket. És éppen ezek a részletek hiányoznak ma a városból” – áll Kuny honlapján.

A polgármesterjelölt aktív hozzászólásaival és javaslataival vesz részt a városi képviselő-testület munkájában. Hasonlóan aktív és dinamikus a kampánya is, amelyet már több hónappal ezelőtt indított el.

Ervín Szalma pedagógus, civil aktivista és városi képviselő idén július 27-én jelentette be indulását. Nem első alkalommal lesz azonban Krtík ellenfele a polgármester-választáson, hiszen már 2022-ben is megmérette magát. 

Egyik legfontosabb prioritása a lévai közlekedési problémák megoldása, az utak, parkok, iskolák és sportlétesítmények megőrzése, illetve fejlesztése összefogással. Az Esélyt Lévának kezdeményezés sorra bemutatja a város fejlesztését érintő elképzeléseit a kampány során.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »