„Minden jót!” – Putyin búcsút intett a távozó nyugati cégeknek, miközben hazai szereplők veszik át a helyüket

„Minden jót!” – Putyin búcsút intett a távozó nyugati cégeknek, miközben hazai szereplők veszik át a helyüket

Nem Oroszország kezdte a 2014 óta tartó ellenségeskedéseket Ukrajnában, de igyekszik véget vetni nekik – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, aztán szarkasztikusan búcsút intett a háború miatt Oroszországot elhagyó nyugati vállalatoknak.

„Szeretném még egyszer hangsúlyozni: ezeket az ellenségeskedéseket az ukrán nacionalisták és azok támogatói robbantották ki. Kijev háborút kezdett 2014-ben, amikor minden megállapodást és kötelezettséget felrúgva gyakorlatilag blokád alá vette a donbászi régiókat” – közölte az államfő.

„Nehéz katonai járműveket vetettek be ellenük, nagyszabású katonai műveleteket hajtottak végre ellenük. A céljuk az volt, hogy kiirtsák az ott élő embereket, akik ezer szállal kötődnek Oroszországhoz, az orosz kultúrához és az orosz nyelvhez. Meddig tudtuk volna ezt még eltűrni?” – kérdezte a hallgatóságtól Vlagyimir Putyin.

Az elnök ezután köszönetet mondott a találkozó résztvevőinek a „különleges katonai művelet” támogatásáért, melyről a TASZSZ orosz állami hírügynökség számolt be.

Hírdetés

Kudarcot vallott a szankciós politika

Vlagyimir Putyin csütörtökön arról is beszélt, hogy Oroszország jelesre vizsgázott az ország gazdasága ellen hozott szankciók elhárításában, ami az orosz elnök szerint váratlan fejlemény volt a Nyugat számára.

„Oroszország nem pusztán megbirkózott minden sokkhatással, hanem az idei évben minden mutató tekintetében gazdaságának növekedésére számít. Reményeim szerint a nehezén már túl vagyunk, és haladunk előre” – fűzte hozzá Vlagyimir Putyin, aki csütörtökön szarkasztikusan búcsút intett az ukrajnai konfliktus miatt Oroszországot elhagyó külföldi vállalatoknak, mondván, hogy távozásuk az orosz cégek javát szolgálja.

Russian president Vladimir Putin gives a sarcastic wave to Western businesses leaving the country. pic.twitter.com/GGoZeLZy8F

— CGTN Europe (@CGTNEurope) February 9, 2023

Az állami televízióban közvetített találkozón magas rangú tisztviselőkhöz szólva Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy ezek a nyugati márkák jelentős veszteségeket szenvedtek el egy nagy és jövedelmező piacról való távozásuk miatt.

„Ma sokan közülük a kormányaik nyomására elhagyják a piacunkat. Minden jót nekik!” – mondta, és búcsúzóul röviden intett a kezével, írja a Reuters nyomán az Index.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »